Fidesz;kampányfogás;

Fotó: Népszava

- Kampányfogás a 18 milliárdos ígéret

Az MSZP minden egyes forintnak örül, amit a kormányzat az egészségügyre költ, ám ez csak csepp a tengerben. Három év alatt az Orbán-kormány 300 milliárd forintot vett ki az ágazatból, a kórházak teljes adósságállománya közel 100 milliárd forint. A várólisták a végtelenbe érnek, az orvosok és ápolók külföldre távoznak - írja közleményében Kormos Kata.

18 milliárd forintból nem lehet érdemi változásokat elérni egy komoly forrásokat igénylő, a társadalom szempontjából kiemelten fontos rendszerben. Ez csak az Orbán-kormány egy újabb kampányfogása, érdemileg nem fog változtatni a tönkretett magyar egészségügyön. De reméljük, ebből a pénzből jut majd a dél-pesti kórház harmadik világbeli képeket idéző állapotának javítására, mely a napokban járta be a sajtót.

Az MSZP figyelmeztet: a kormány bejelentése egyelőre csak ígéret, amiből már most is túl sok van a padláson. 

Az MSZP szerint a Fidesz választási bukástól fél, ezért tiltotta be azokat a plakátfelületeket, ahol az ellenzéki pártok is megjelenhettek volna.