Fidesz;plakátkihelyezés;

- MSZP: a Fidesz félelmében korlátozza a plakátkihelyezést

Az MSZP szerint a Fidesz választási bukástól fél, ezért tiltotta be azokat a plakátfelületeket, ahol az ellenzéki pártok is megjelenhettek volna.

Veres Gábor, a szocialisták napokban kinevezett szóvivője beszélt erről kedden, Budapesten - új tisztségében első alkalommal tartott - sajtótájékoztatóján.

Szerinte a lámpaoszlopokon és az autópályák melletti plakátozást megtiltó kormányzati rendelet "mindennél biztosabb jele" annak, hogy Orbán Viktor kormányfő retteg a választásoktól. Ugyanis így a pártok csak azokon a plakáthelyeken hirdethetnek, amelyek "túlnyomó részét Simicska Lajos tulajdonába adták" - mondta.

Veres Gábor úgy fogalmazott, mindez olyan, mintha a Fidesz még a mérkőzés előtt, az öltözőben eltörné ellenfele lábát. A szóvivő szerint azonban mindez nem hátráltatja majd az ellenzéket, mivel az emberek plakátok nélkül is látják az igazságot, vagyis azt, hogy mi mindent vett tőlük el a Fidesz.

Pénteken, január 24-ikén adja át a Nógrád megyei önkormányzat a Madách-díjat Párkányi Raab Péter szobrászművésznek, aki a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű alkotója – értesült a Népszava.