"Hogy pontosan mit tett volna a családom, vagy általában a zsidó polgárság, az csak feltételezés, és a történelemben a 'mi lett volna, ha' kérdésnek semmi értelme. A valóságban a nagyanyám szállt az égbe az auschwitzi kéményen át, apám halt meg valahol Németországban és még hozzájuk hasonlóan vagy hatszázezer ember a régi Magyarországról. Csak mártírnak nem tudom látni magunkat. A mártír hisz valamiben, harcol érte, ezért vállalja a halált. Mi csak jámbor, égő áldozatok voltunk, ezért is jó elnevezés a holocaust…"
Ezen drámai sorokat Bernáth László, neves magyar zsurnalisztánk, filmkritikusunk vetette papírra "IDŐmozaik" címet viselő művében. Amikor egy rendezvényen beszélgetőpartnereként emlékeiről, megpróbáltatásairól kérdeztem, s különösen a haláltáborról, megrendülten hallgattam. Őt, aki tíz-egynéhány esztendősen Auschwitzban látta a hőségtől vibráló levegőt a krematórium négyszögletű kéménye fölött, s ismerőseit csontsovány halottként heverni a targoncán. Több, mint hat évtized távolából megrendülten hallgattam őt mindezekről, s közben nagy csudálkozással, s nagy tisztelettel is, mert mindezeket óriási lelki nyugalommal, türelemmel, s sohasem indulattal tette.
A napokban, amikor újfent elolvastam az "IDŐmozaikot", elgondolkodtam, hogy az olyan embereket, mint Bernáth Lászlót is - aki a vészidőket gyermekként élte át és túl -, miért nem vonják be, kérdezik meg, kérik ki véleményét, hallgatják meg tanácsait az olyan, hamarosan kezdődő nagyszabású projekt kivitelezésekor, mint a józsefvárosi pályaudvaron megvalósuló "Sorsok Háza", amelyet a holokauszt gyermekáldozatainak emlékhelyeként terveznek?
Az idei esztendőt emlékévnek szánják. Az emlékéven belül, a hetvenedik évfordulón belül olyanok kerek évfordulói is megállásra késztetnek majd, mint Radnóti Miklós, Kálló Ferenc, Salkaházi Sára, s nem utolsó sorban Bajcsy-Zsilinszky Endre megölésének hetvenedik évfordulója. S ha a Szabadság térre tervezett meghökkentő tervre, a "megszállási" emlékmű tervére gondolunk, akkor nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni: amikor hetven esztendővel ezelőtt, március 19-e hajnalán a Wehrmacht és az SS-alakulatok több irányból átlépték a határt, s a budapestiek német páncélosok motorzajára ébredtek, s bekövetkezett a megszállás, akkor az országban egyedül csak egy ember fogadta fegyverrel a németeket Budán: Bajcsy-Zsilinszky Endre. Már csak ezért is aktuális róla nem megfeledkezni, s remélhetően a még hasonló többekről sem.
Emlékezetpolitikai szempontból örvendetes, hogy nemrég Kálló Ferenc mártír-antifasiszta ellenálló, tábori lelkész nyugvóhelye megújult, hogy a széttört abdai Radnóti-szobrot végül is helyrehozzák a győriek, hogy Zsilinszky balatoni emlékhelye a megmenekülés útjára lépett; s bízzunk benne, hogy Radnóti pannonhalmi mementója - amely három évtizeden át a hajdani téglagyár területén figyelmeztetett - hamarosan újra láthatóvá válik. S bízzunk benne, hogy több európai városhoz hasonlóan nálunk is, ahol még nincsen köztéren az elpusztított honfitársaink emlékművei, több településünkön is terveznek ilyeneket.
Olyan városokban például, mint Pápa, ahol egykoron Magyarország egyik legnagyobb számú zsidó közössége élt, akik közül jelesebbnél jelesebb tudós magyar emberek, fontos szerepet játszó kereskedők, gyárosok kerültek ki. Olyanok, akiknek védelmében az akkori ország házában egy Sulyok Dezső nevű képviselő bátran kiállt, aki nem szavazta meg a zsidótörvényeket, aki Imrédy és Szálasi ellen is képes volt fellépni. Például a már-már sajnálatosan feledés homályába merülő antifasiszta politikus, Sulyok is megérdemelné, hogy ebben az emlékesztendőben felidéződjék a neve, hogy a magyar fővárosban neki is szobra állhatna, ha például mondjuk az országgyűlésben, egykori ülőhelyén neve, ha csak egy kis réztáblácskával is, de megjelöltethetne.
Megemlíteném az ugyancsak antifasiszta ellenálló, P. Izay Géza nevét is, aki vatikáni rendszámú követségi kocsijával, néhány társával igazolásokkal, élelmiszerekkel segítette a származási és politikai üldözötteket, aki több ezer példány röpiratot nyomtatva mozgósított a polgári ellenállásra a nyilas rémuralom alatt.
Ugyanakkor az idei esztendő másért is fontos. 2014 tavaszán közös nagy hazánkban, az Európai Unióban is parlamenti választásokra kerül sor. Az Antifasiszta Világszövetség (FIR) nemrég tartott szófiai kongresszusán több olyan fontos határozat is született, amely rá kívánja irányítani a figyelmet az európai folyamatokra. Többek között arra a kezdeményezésre, amely "Válasszanak antifasisztákat az Európa Parlamentbe!" - címet viselve hívja fel szavazókorú, európai polgártársaink figyelmét a számos országban erősödő jobboldali, újfasiszta szervezetek elleni fellépés fontosságára. Közismert a görög Arany Hajnal nevezetű szervezet tevékenysége, az ausztriai, a norvégiai és a magyar szélső-jobb erősödése is, nem beszélve az egyre fokozódó romaellenességekről.
Minden európainak, demokratának, közös érdeke, hogy az elkövetkezendő időben az Európa Parlamentben az antifasiszta politikusok legyenek többségben. 2013 őszén egy plenáris vitában dr. Gurmai Zita magyar EP-képviselő asszony is utalt a figyelmeztető jelekre. Ő is a görögországi eseményeket említette elsősorban, ahol a szélsőjobb egy antifasiszta énekest gyilkolt meg.
Az antifasiszta politikusoknak - baloldali és jobboldali pártállásúaknak egyaránt -, kötelességük emlékeztetni minden tagállamot ezeknek az eszméknek a veszélyeire. "A társadalom egyetlen rétegét sem lehet kirekeszteni vagy bűnbaknak beállítani. Bármely hasonló szélsőséges megnyilvánulás sérti az emberi jogokat, és ezzel együtt az európai demokráciában is kárt tesz" - hangsúlyozta a magyar képviselő, aki azt is elmondta, hogy tisztában vagyunk azzal, miszerint a válsághelyzetekben erőre kaphatnak a szélsőséges eszmék, de ennek tudatában fokozottan kell figyelni az eseményeket. Ahol ez a jelenség felbukkan, ott már a legelején fel kell lépni ellene. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha megerősítjük az európai társadalmi modellt, és egész Európát egy igazságosabb útra tereljük.
Maga a római katolikus egyház feje, az eredetileg jezsuita szerzetes Jorge Mario Bergoglio, sem hagyta szó nélkül 2013-ban az egyre érzékelhető szélsőséges jelenségeket. Nem egy ízben tette szóvá, hogy a figyelemnek sohasem szabad lankadnia az antiszemitizmus és a rasszizmus veszélyével szemben, nehogy ezek "bármilyen indok vagy igazolás leple alatt" megerősödjenek.
