Elkerülni szeretném mindenképpen, hogy utánozzam Rogán Antal úr ormótlanságát. Már, ami azt a balfogását illeti, hogy árnyaltan ugyan, de bírálta a bíróság munkáját. Ő ugyan nyomban a csúcsot, a Kúriát pécézte ki magának, nekem viszont csak a pécsi bírákkal van bajom. Igazán nem is annyira az ítéletükkel, inkább annak furcsa indoklásával. Azzal, hogy a Bajnai Gordon által hazugsággal gyanúsított Hoppál Péter Fidesz-szóvivő, szerintük nem a maga véleményét, meggyőződését tolmácsolta. Ha csakugyan valótlant állított, akkor sem felelős érte, mert nem tiszta szívére hallgatott, "ráoktrojálták" pártja álláspontjának a képviseletét.
Hihetetlen! Eddig azt hittem, hogy a Fidesz fegyelmezett tömörülés, amolyan "demokratikus centralista" alakulat, egy vezér, egy hit, a szóvivő pedig pártkatona, amit mond, szentírás, önálló lelke, fölfogása nincs. Most meg arról kellett értesülnöm, hogy Hoppál Péter csak szólt, de nem a meggyőződését hangoztatta. A végén még kiderül, hogy ez a helyzet Zsigó Róberttel is. Csak két kivétel van alóla, a kommunikációs igazgató tisztét betöltő, valójában agitprop titkár Kocsis Máté, és a szent asszony, Selmeczi Gabriella, aki folyékonyan ferdíti a valóságot, de az arcáról, kifejezéséről süt a rendíthetetlen hit, az igazmondás meggyőződése. Ha a pécsi bíróság indokolása igazolódnék, végül még abban is reménykedhetnénk, hogy a Fidesz egyszer hiteles demokratikus párt lesz. A szóvivői lesütött szemmel, de a maguk fölfogásának adnak majd hangot.
Ami ellenben a jelen, az szemmel látható. A médiákból, a valójában még el sem kezdődött választási kampány eseményeiből. A tapasztalat azt mutatja, hogy vannak "faggatók", így idézőjelben, hivatásuk megszállottai. Akik nem tartoznak egyetlen párthoz sem, de nem is semlegesek. Egész magatartásuk nyíltan tükrözi, hogy nem kedvelik ezt a mai kormányzatot, óhajtanák a leváltását, de a tisztánlátást kedvelik, nem szolgálnak. Ha ellenzéki politikust hívnak is meg, nem "untermanok" vagy ezt nemük szerint kiforgatva nem "unterfrauok", akik az artista sztárt segítik, kockázatos mutatványa közben le ne pottyanjon. Igyekeznek interjú alanyukkal nem kegyetlenek lenni, nem kínozni akarják őket, de mert tájékoztatni törekszenek, a választópolgár látókörét szélesíteni, beavatni a részletekbe is, tesznek föl okvetetlenkedőknek tűnő, látszatra kínos kérdéseket is.
Példák kellenek rá? A demokratikus ellenzék szerencsés fordulata után a stúdiókba meghívott Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc eleve számíthatott rá, hogy nem udvariaskodni fognak velük, akadhatnak kellemetlen pillanataik is, aminek egyetlen célja, híveik, esetleges követőik mindent tudjanak róluk, ne lappangjanak kétségeik, fölkészülve léphessenek be a szavazófülkébe. Tudták ezt a meghívottaik is, próbálkoztak fölkészülni rá, és ha néha keresni kényszerülnek szavakat, fordulatokat, nem leplezték zavarukat, készségesen állták a "kínzást".
Állták azért is, mert demokráciákban ez a szokás. A nyugati tévék, rádiók rendszeres figyelői tanúi az ilyen adásoknak, és nem csupán választási hadjáratok idején. És nagyon észrevehető különbség sincs közszolgálati műsorok és a minőségre adó kereskedelmi csatornák között. Német, angol, francia, olasz sztárok nőttek ki e műfajt szolgálva, népszerűségben gyakran vetekedve a "könnyű szórakoztatás" művelőivel.
Persze szűkebb, de nem hálátlan közönséggel, a hiteles polgári társadalom olyan értelmiségi közönséget "szállít", amelynek nem csupán érdemes, szükséges is állandó szellemi izgalmat biztosítani, néha még anyagilag is kifizetődő érdeklődését kielégíteni.
A politikai szerencse a lepergett két évtizedben a pártoknak nálunk eddig forgandó volt, (mellesleg, melyik demokráciában nem az, ebben rejlik a szépsége és a nélkülözhetetlensége), de a magyar tájékoztatási mezőny kitermelte ezt a szolgálatot. Minden személyes reklámot mellőzve vannak sztárjaink, és e politikai kultúra fejlesztésére, a pillanatnyi hatalom görcsös törekvése ellenére is vannak népszerűen keresett műsorok. Hallgatván egyes rádiókat, nézvén sajnos gyér, de nívós tévéadásokat, tanúskodhatunk róla, hogy a szereplőik mennyire fölkészülten, gazdag tárgyi és szellemi ismeretek birtokában keresik közönségüket.
Nagy hiba volna lebecsülni a túloldalt, de a talmi talpnyalók többségi jelenléte ellenére is, vannak ott is értékes, figyelemre méltó alkotók. Ha a mezőnyűkre általában mégsem ez a jellemző, az oka nem a minőség hiánya, hanem uralkodó pártjuk és vezetőik gyakorlata. Az interjúvolóktól azt várják el, hogy tényleges "untermanok" és "unterfrauok" legyenek, eszükbe se jusson akadékoskodó, kellemetlen kérdéseket föltenni. Statisztáljanak a "rátermetteknek", a péntek reggeli szentmisén bólogassanak Orbán Viktornak, csillogó szemmel lessék az Echo tévében Kövér László szellemeseknek szánt, de durvára sikerült fejtegetéseit. Pontosan úgy, ahogyan ez divatban volt a monolitikus hatalom idején. Bokros Lajos igazat mondott, amikor "új kommunistákként" jellemezte őket.
Hoppál Péter pécsi bírósági ügye óhatatlanul Arany János egyik remekművét idézi föl. A "Vojtina ars poétikájának" halhatatlan mondata kívánkozik ide: "Költő (szóvivő) hazudj, de rajt ne fogjanak". Hozzá idézve belőle két további kegyetlen sort: "De meg, mit érne gyöngéd szó nekik,/ Midőn a hont ordítva szeretik".
