Régóta várt Szerbia erre a pillanatra. Bár Európában soha senki sem kérdőjelezte meg, hogy Belgrádnak is az EU-ban van a helye, ezt a viszony feszültségek sora jellemezte. Pontosabban ez így nem igaz, hiszen a közép-európai országok, köztük Magyarország, Ausztria, Szlovákia, vagy éppen Lengyelország is igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy sikerüljön lebontani a kölcsönös bizalmatlanság falát.
A néhai elnök, Slobodan Milosevic hatalmának 2000-ben történt megbuktatása sem hozott áttörést. A legendás miniszterelnök, Zoran Djindjic ugyan az európaiság gondolatának nagy híve volt, s modernizálta országát, a kilencvenes évek sötét maffiarendszerének bűnözői megakadályozták abban, hogy bevégezhesse munkáját. 2003. március 12-én meggyilkolták, s ezután új korszak köszöntött be az ország életében. Ez az éra inkább hasonlított a Milosevic-féle rezsiméhez, mint a Djindjic-fémjelezte modern évekéhez. Az elnökből miniszterelnökké előlépett Vojislav Kostunica ugyanis sosem tagadta, mennyire távol áll tőle az európai út. Politikáját arra építette, hogy a szerb nemzeti érzések mindenek felett állnak, miközben a kilencvenes évek délszláv válságai során láthattuk, milyen gyászos következményekkel jár, ha kiengedik a nacionalizmus szellemét a palackból.
Ezen négy év alatt Szerbia inkább hátrafelé tett pár lépést, hiszen az ország viszonya újra feszültté vált több nyugat-európai állammal. Az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése elérhetetlen távolságba került. Kostunica kormánya nem teljesítette a legfontosabb feltételt, nem adta ki Hágának a háborús bűnökkel vádolt személyeket.
2008-ban azonban gyökeres fordulat ment végbe az országban. Leváltották a kabinetet, s az addigi Európa-párti ellenzék került hatalomra. Az új vezetés motorja Boris Tadic elnök volt. Ez idő alatt Hágába került a két legkeresettebb háborús bűnös, 2008 júliusában Radovan Karadzic, majd 2011 májusában Ratko Mladic. Brüsszel azonban nem érte be a két skalppal. Új feltételt támasztott, a szerb-koszovói viszony normalizálását. Ez ismét feltépte a régi sebeket, hiszen a szerbek úgy tartják, Koszovó a szerb kultúra bölcsője.
Tadic nem tudta teljesíteni legfőbb ígéretét, elnöksége alatt nem kezdődhettek meg a csatlakozási tárgyalások hazájával. Részben ez okozta 2012-es bukását, részben pedig az, hogy Mirko Cvetkovic kormánya nemhogy visszaszorította volna a korrupciót, inkább gerjesztette azt. Másrészt az ország adóssága nőtt, mind többen szegényedtek el a gazdasági válság következtében.
A 2012-es parlamenti- és elnökválasztás ismételten 180 fokos fordulatot hozott. Félő volt, hogy az ország újra visszalép néhány lépéssel, hiszen az egykor radikális húrokat pengető Tomislav Nikolic lett az ország elnöke, s az a Szerb Haladó Párt (SNS) nyerte meg a parlamenti választást, amely a Vojislav Seselj-fémjelezte ultranacionalista Szerb Radikális Pártból (SRS) vált ki. Általános meglepetésre azonban Szerbia nemhogy letért volna az EU felé vezető rögös útról, hanem felgyorsította az integrációt. Tavaly tavasszal Ivica Dacic szerb kormányfő történelmi megállapodást kötött a viszony rendezéséről koszovói kollégájával, Hashim Thacival. A megállapodásban óriási szerepe volt Catherine Ashtonnak, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének. Lady Ashton tavaly év végi, az Európai Bizottságnak írt jelentésében dicséretek sorával illette a szerb kormányt az uniós integrációért tett erőfeszítéseiért, így az utolsó akadály is elhárult a csatlakozási tárgyalások megkezdése útjából.
Szerbia azt reméli, hogy 2020-ig lezárulhatnak a csatlakozási tárgyalások. Ez talán vérmes reménynek tűnik, de nem lehetetlen teljesíteni. Mások úgy vélik, reálisabb célkitűzés a 2023-as integráció, mivel jelenleg finoman fogalmazva nem bővítéspárti a hangulat az Európai Unión belül. Valószínűsíthető, hogy ez klíma a májusban esedékes európai parlamenti választás után sem változik.
Az Európai Unióban általában diplomatikus nyilatkozatokat olvashatunk Belgrád esélyeit illetően. Az Európai Tanács soros elnöki tisztségét betöltő Görögország nevében Dimitrisz Kurkulasz görög külügyminiszter-helyettes a Vecernje Novosti belgrádi napilapnak kifejtette, Görögország ugyan megpróbál segíteni Szerbiának a csatlakozás folyamatában, de az integrációhoz a belgrádi kormány elkötelezettségére van szükség. Úgy vélte, nem lehet akadály Koszovó el nem ismerése. (Nem meglepő e kijelentés egy görög illetékestől, hiszen Athén azon uniós tagországok közé tartozik, amelyek nem ismerték el Európa legfiatalabb köztársaságának önállóságát.) Hasonlóképpen nyilatkozott Francois-Xavier Deniau, Franciaország Szerbiába akkreditált nagykövete. A Tanjug hírügynökségnek elmondta, csak Szerbiától függ, milyen ütemben teljesíti a feltéteket, s zárja le a csatlakozási fejezeteket.
Tanja Miscevic szerb főtárgyaló közölte, az a céljuk, hogy mihamarabb megkezdjék a tárgyalásokat a fejezetekről. Mint mondta, várakozásai szerint a 35-ös számú fejezetről kezdik meg a tárgyalásokat, amely a szerb-koszovói viszony további normalizálását irányozza elő. A párbeszéd folyamatában az EU külügyi szolgálata, valamint az Európai Bizottság is részt vesz. Az EU mihamarabb megkezdené a tárgyalásokat a 23. és 24. fejezetről, amely a szabadságjogokat, a biztonságot és a jogállamiságot érinti. Elhúzódhatnak a megbeszélések a 32. fejezetről is, amely az állami kiadásokat taglalja.
Bár uniós illetékesek hangsúlyozzák, nem szabják a csatlakozás feltételéül Koszovó Szerbia általi elismerését, Ivan Mrkic külügyminiszter a napokban világossá tette, ha ez mégis feltétel lenne, akkor hazája inkább nem törekszik az Unióba.
Előrehozott választás Szerbiában?
Egyelőre nem született döntés arról, előrehozott választásokat rendezzenek-e Szerbiában. A kormány nagyobbik tömörülése, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökségéből már többen vélekedtek úgy, hatékonyabbá válna a kabinet munkája, ha új voksolást írnának ki. Egyetlen személy határozhat a kérdésben: Aleksandar Vucic, a SNS elnöke. Bár papíron csak második ember a kormányban, hiszen Ivica Dacic kormányfő helyettese, valójában ő az igazán erős ember. Beleegyezése nélkül egyetlen döntés sem születhet meg, s a tavalyi kormányátalakítást is ő vezényelte le, nem Dacic. Szerbia gazdaságpolitikát is Vucic határozza meg, ő állította össze azt a csapatot, amelynek új alapokra kellene helyeznie az ország gazdaságpolitikát. (Ennek egyik tagja a Nemzetközi Valutaalap egykori vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn volt francia kormányfő.)
Vucic egyelőre kéreti magát, már ami az új választás kiírását illeti. "Jó dolog az, ha egy nyerő csapat tovább játszhat, s a politikában sosem lehet teljesen biztosra menni" - utalván arra, miként szerepelne pártja egy következő választáson. Abban ugyanakkor nem kételkedik, hogy egy új választást az SNS nagy fölénnyel nyerne meg. Szerinte a párt 180 mandátumot szerezhet a 250 tagú törvényhozásban. Tomislav Nikolic államfő az előrehozott választás híve. Egy ízben úgy nyilatkozott, Szerbiának "jobb kormánya is lehetne", s az új kabinetben tovább nőne az SNS befolyása, hiszen a miniszterelnök személyét is adhatná.
Az új választás kiírásának legnagyobb ellenfele Ivica Dacic kormányfő, aki kijelentette, ez "semmiképpen sem prioritás". A szerb szocialisták elnöke csak rosszul járna a voksolással. A kormányfői tisztséget biztosan elvesztené, s valószínű, hogy az SNS nem is lenne rászorulva a szocialisták támogatására. Dacic így csak pártelnök maradna.