MSZP;választmány;összefogás;

Mesterházy Attila és Botka László FOTÓ: Vajda József, Népszava

- Az MSZP-választmány egyhangúlag támogatta az összefogást

Egyhangúlag támogatta az MSZP választmánya a baloldali ellenzéki pártok kedden megkötött választási megállapodását. A szocialista pártnak két új szóvivője van: Budai Bernadett és Veres Gábor.

Botka László választmányi elnök a testület szombati budapesti ülése után elmondta: Mesterházy Attila pártelnök beszámolója után ellenszavazat nélkül hagyták jóvá a közös jelölt- és listaállítást.
A választmány ugyancsak egyhangúlag azt javasolta az MSZP kongresszusának, hogy jövő szombaton Mesterházy Attilát válassza miniszterelnök-jelöltté.

A Népszava információi szerint a kongresszust jövő szombaton reggel a Syma Csarnokban tartják, ahol a párt legfőbb döntéshozó testülete szentesíti a választmány mai javaslatát. Ezután a Papp László Budapest Sportarénában Mesterházy Attila évértékelő beszédet mond a párt nagygyűlésén, amelyre meghívják a szövetséges pártok vezetőit is. Az még nem dőlt el, hogy ezen szót kap-e Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Szabó Tímea és Fodor Gábor. Azt a választmány tagjaival viszont már közölték, hogy a nagygyűlésre meghívták a horvát miniszterelnököt is.

Ma döntöttek arról is, hogy a szocialista politikusok az őszi listaállításkor elfogadott sorrendben szerepelnek az ellenzék közös listáján. Vagyis az összefogásban részt vevő pártok vezetői mögött Botka László lesz a hatodik, Tóbiás József frakcióvezető-helyettes a hetedik, Gúr Nándor alelnök a nyolcadik, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes a kilencedik, Molnár Zsolt kampányfőnök pedig a tizedik.

A baloldali ellenzéki pártok vezetői kedden jelentették be, hogy megállapodtak a közös lista- és jelöltállításról. Mesterházy Attilát a listán Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a Liberálisokat képviselő Fodor Gábor és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követi.

A lista első hatvan helyéből 42-t az MSZP, 9-et az Együtt-PM, 6-ot a DK, 3-at a Magyar Liberális Párt tölthet be. A 106 egyéni választókerületből 71 jut a szocialistáknak, 22 az Együtt-PM-nek és 13 a Demokratikus Koalíciónak.
Mesterházy Attila az MTI kérdésére elmondta: a választási plakátokon és a szavazólapon az összefogásban részt vevő pártok mindegyikének neve és logója szerepel majd, közös lista esetén ez követelmény, és politikai értelemben is hasznos, mert mindenki megtalálja kedvelt pártja emblémáját a szóró- és a szavazólapokon is. Ez azonban nem zárja ki - folytatta -, hogy a napi kommunikációjukban lesz egy rövidebb, könnyen beazonosítható elnevezése a közös listának, ám erről még nem döntöttek.

A pártelnök azt is bejelentette: két új szóvivő, Budai Bernadett és Veres Gábor segíti az MSZP kampányát.
A 2010 óta szóvivőként dolgozó Török Zsolt Bács-Kiskun megyében, a kiskunhalasi körzetben egyéni jelöltként indul a választáson, ezért nem folytatja eddigi munkáját. Mesterházy Attila azt mondta: Török Zsolt nehéz időszakban vállalta a szóvivői munkát, amikor "volt rá példa, hogy a buszon valakit megvertek, mert szocialista szóvivő volt".
Feladatait Veres Gábor választmányi elnökhelyettes és Budai Bernadett veszi át, aki a Gyurcsány- és Bajnai-kormány idején - 2007 júniusától 2009 novemberéig - kormányszóvivő volt, a 2010-es kampányban pedig már volt a szocialista párt szóvivője.
Kormos Kata eddigi pártszóvivő a helyén marad, az MSZP országos választási bizottságát pedig továbbra is Kunhalmi Ágnes képviseli szóvivőként.

Választási fogásnak tűnik a kormányzati bejelentés a panelprogram folytatásáról. Az Orbán-kormány februárra ígérte a Panel III. program elindulását, de egyelőre sem a pályázati kiírás, sem a program finanszírozása nem világos. Az is okot ad a bizalmatlanságra, hogy a programgazda minisztérium részben kétes előéletű civil szervezetekkel egyeztetett. Fennáll a gyanú, hogy a program újabb maffiagyanús ügyletek melegágyává válhat. Ezért az Együtt-PM Szövetség újabb írásbeli kérdést nyújt be - olvasható a pártszövetség közleményében.