Mátészalka;trafikrablás;

- Trafikrablókat fogtak el Mátészalkán

Elfogtak két pátyodi férfit, aki egy dohányboltot próbált meg kirabolni pénteken Mátészalkán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Fehérvári Marietta elmondta, hogy az arcát sállal és maszkkal eltakaró két férfi péntek este ment be a mátészalkai dohányboltba, és az eladótól a készpénzt követelte. A nő kiabálni kezdett, mire a raktárban tartózkodó barátja és a tulajdonos a segítségére sietett.

A 19 és a 20 éves gyanúsított hét doboz cigarettával menekült el a helyszínről. A tulajdonos két társával együtt utánaeredt a rablóknak, akiket végül elfogtak és a járőrök kiérkezéséig a helyszínen tartottak.
A nyomozás alatt kiderült, hogy az egyik fiatalember fél órával korábban már megpróbálta kirabolni a trafikot, de akkor az alkalmazott határozott fellépésének köszönhetően üres kézzel távozott - tette hozzá a sajtóreferens.
A rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett két férfi előzetes letartóztatását.

Baleset miatt lezárták a XV. kerületi Szerencs utca egy szakaszát szombaton - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.