Most pedig Kerényi Imrére fogok hallgatni. Új év, új élet. Utoljára több, mint húsz éve fordult velem elő, hogy követni akartam az útmutatását. Akkor még a Demokratikus Charta egyik szóvivőjeként lobogó fehér ingben szónokolt - voltaképpen a mai Kerényi Imrék ellen. De azóta megátalkodott lettem. Hiába mondta, nem járultam az Alaptörvény Asztalához az önkormányzatban. Nem néztem meg az Alaptörvényhez megrendelt festményekből készült kiállítást. Nem üdvözöltem a Nemzeti Színház élén a vezetőváltást, nem nevettem Kerényi melegekről való tréfálkozásán. Sőt: a parlamentben ellene szavaztam a Művészeti Akadémia teljhatalmának és milliárdokkal történő kistafírozásának.
De ennek most vége. Kész vagyok megfogadni Kerényi főszerkesztő úr intelmeit, amelyeket az új kormánypárti folyóirat, a Magyar Krónika szerzőihez intézett. Pláne, hogy azt is tudom, hogy a folyóirat indítását maga a miniszterelnök szorgalmazta, sőt, "megalkotásában - mint szerző - személyesen maga is közreműködne". A külcsín méltó lesz a belbecshez: vastag, merített papír, az Alaptörvény díszkiadását formázó méret. A példányok többségét ingyen osztják ki a könyvtáraknak, az iskoláknak és az állami vezetőknek. Úgy kell az utóbbiaknak, de hát a szép stallumot néha meg is kell szolgálni, különben is a kiválasztott kör olvasnivalóval ellátása haladó hagyomány. Én még emlékszem a C-betűjellel ellátott zöld MTI-bizalmasra.
A folyóirat mottója majdnem megkönnyeztetett: "Keresd a jót! A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond." Az ilyen módon az evangélium-szerzők babérjaira törő Kerényi elmagyarázza: "Híveink sorvezetőre vágynak. Szerzőink vezetik az olvasót." Mint a kis úttörők az öreg nénit, még ha nem is akar átmenni a túloldalra. Témaötletekkel is szolgál: "Kinyílott a pitypang. Megírom. Csökkent a rezsim. Megírom." "Ha ikergyermekeink születtek, jöhet róluk a mobiltelefonon készített felvétel."
Ikergyermekeim ugyan sajnálatosan nem születtek, sőt a pitypang sem nyílott ki, de azért én most megírom. Két örömhírem is van. Az egyik persze a last minute ellenzéki összefogás, de tartok tőle, a főszerkesztő nem ilyesmire gondolt. A másikhoz még az igényelt gyerekfotó is jöhetne. Láttam egy bátor kisfiút, reményt a jövőre. Aki nem hiszi, nézze meg a miniszterelnök blogjára kitett videofelvételt. Orbán Viktor miután közösen felavatott egy utat szlovén kolléganőjével, a társaságában lévő Rogán Antalnak felajánlja, ha már erre járnak, ugorjanak be Szakonyfaluba, Rogán szülőhelyére. Igazán szép kis falucska, 350-en lakják, a polgármester történetesen Rogán nővére. Még focicsapatuk is van (különben hogy kerülhetnének a miniszterelnök szeme elé), a helyi Suttyó Italbolt szponzorálja, ahova Rogán be is ugrik a gyerekkori barátokhoz. Innentől kicsit elbizonytalanodtam, mert Rogán édesanyja, Klári mama, aki a hamarosan színre lépő kisfiú után a második legrokonszenvesebb szereplő, nem bír nem igazat mondani. Noha a film elején még rögtönzött látogatásról volt szó, ő bevallja: "Több napja szinte már a konyhában laktam."
Került is az asztalra jóféle szilvapálinka és almásrétes. Ilyen jó rétest a miniszterelnök úr szerintem csak Marika asszony jóvoltából a Torgyán házaspárnál, vagyis az akkor még esélyes köztársasági elnök-jelöltnél kóstolt. De ez legyen Rogán Antal számára intő jel. A társaság most még idilli egyetértésben ül az asztalnál: egy miniszterelnök, két polgármester, egy anyuka és egy polgármester-feleség. A stáb a kamerával nem látszik, de nyilván hozzájárult az oldott hangulathoz.
De most jön az igazán felvillanyozó jelenet, a megírandó öröm. Orbán ellátogat a helyi óvodába. Ötgyerekes apukaként nyilván ért a gyerekek nyelvén, így magabiztosan szóba elegyedik az egyik, a délutáni alvásból felriadó kisfiúval, aki egy plüssnyuszit szorongat. "Mutasd már meg a nyuszidat, hadd nézzem!" A bátor ovis - számos történelmi tapasztalat lenyomatát őrizve génjeiben - kirántja a miniszterelnöki kezekből a nyuszit. Mire Orbán, kissé meghökkenve: "Hé, barátom, nem veszem el!" Ajjaj. Ilyenkor kell csak igazán elkezdeni aggódni. De csak bámulni tudom a kisfiú helyzetismeretét. Anélkül, hogy tudhatott volna mondjuk Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi tevékenységéről, jogok, járandóságok, bérek elvételéről, a kenyér, a szabadság és a jövő megrövidítéséről, a megnyugtatónak szánt "nem veszem el" szavakra csak még szorosabban markolja a nyusziját. Szemben annyi felnőttel, ő nem adja, megvédi a jogait. Lehet, majd azt sem hagyná, hogy átírják a történelemkönyvét, poroszos szigorral egyen-tananyagot öntsenek a fejébe. Hogy megfizethetetlenné tegyék számára az egyetemet. Hogy megfosszák hazájától, mert csak külföldön talál munkát. Hogy békemenetre és vezényszóra szavazni tereljék.
A sokezer lájkoló között van egy szívszorító beírás: "én is szívesen látnám, csak én vízzel bírnám megkínálni, meg zsíroskenyérrel." De ez a kisfiú reményt ad, hogy nem tűrünk el mindent. Ez jó hír. Ezért megírom. Hajrá kisfiú! Neked drukkolok. Szólj a felnőtteknek is.
