Kína;rakétakísérlet;

- Kína elismerte a hiperszonikus rakétakísérletet

Elismerte Kína csütörtökön, hogy hiperszonikus (a hangsebesség ötszörösénél is gyorsabban repülni képes) sikló légi járművel végzett kísérletet a közelmúltban, de a védelmi tárca közleménye azt is kiemelte, hogy az új fegyver nem irányul az Egyesült Államok vagy más ország, célpont ellen.

A nemzetvédelmi minisztérium az ország területén végzett tudományos kísérletnek nevezte az eseményt, normálisnak minősítve azt. Peking azokra az amerikai médiajelentésekre reagált, amelyek a napokban beszámoltak egy Kína feletti, irányított hiperszonikus sikló járművel (HGV) végzett, sikeres múlt heti tesztről.

A sajtóhírt korábban az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon is megerősítette, de nem kommentálta. Szóvivője hivatalosan csak annyit közölt, hogy rendszeresen megfigyelik a külföldi védelmi cselekményeket, s tudomásuk van a történtekről.

A sajtóban megjelent információk szerint a szóban forgó eszközt interkontinentális ballisztikus rakétákkal viszik fel egy bizonyos magasságra, majd az képes a hangsebesség tízszeresére (12 ezer 359 kilométeres óránként sebességre) is felgyorsulni. Repülés közben irányt is tud változtatni és nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas.

A Pentagon korábban idézett illetékese úgy vélte, hogy a kísérlet az amerikai rakétavédelmi pajzs áttörését célozza.

Megfigyelők az eset kapcsán továbbra is az amerikai és kínai védelmi erők közötti bizalmatlanságról beszélnek, s a kínai szakértők is ezzel magyarázzák az amerikai aggodalmakat. Hozzáteszik, hogy az Egyesült Államok mind a stratégiai fegyverek, mind a hagyományos haderő tekintetében vezető hatalom, Kína jelentős hátrányban van vele szemben.

A The Washington Free Beacon című lap, amely a témában az első hírt közölte, úgy tudja, hogy az Egyesült Államok, Oroszország és Kína folytat kutatásokat a hiperszonikus fegyverek területén, s India is végez hasonló irányú fejlesztéseket. Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államokban kiemelten kezelik a hiperszonikus járművekkel történő kísérletezést, s a tavalyi pénzügyi évben összesen három ezekkel kapcsolatos programra, köztük tesztrepülésekre 200 millió dollárt fordítottak.

Az al-Kaida terrorszervezet törökországi sejtjének 28 fegyveresét fogták el a török hatóságok egy átfogó terrorellenes rendőrségi akcióban - írta csütörtökön a Hürriyet című napilap.