Ha valami teljesen indokolatlan, akkor ez a cím. Hisz a győzelmet jelképező V-betű egyáltalán nem illik ahhoz, ami a baloldalon az elmúlt időszakban történt. Úgy is fogalmazhatunk: az ellenzék - ahogy a bon mot tartja - kipróbálta az összes rossz variációt, mire eljutott ahhoz a ponthoz, amit az első pillanatban is akart. Szóval győzelemként bemutatni a keddi megállapodást barokkos túlzásnak tűnik. És mégis: muszáj azt hinnünk, hogy valami jó történt velünk tegnap. Hogy az a szignó, amelyet a végső megállapodás végére kanyarítottak a politikai vezetők, tényleg egy pozitív folyamat elindítója. Egy olyan folyamaté, amely megadja a lehetőségét egy új Magyarország fölépítésének.
Ami egyben azt is jelenti, hogy a neheze még csak most jön. Egységes kommunikációval, meggyőző érvekkel, szüntelen munkával, folyamatos országjárással kell meggyőzni az embereket két dologról: először arról, hogy ez a társaság valóban képes az ország irányítására, másodszor pedig arról, hogy megbirkózik majd a jobboldal szélsőséges megmozdulásaival. Nem írtam ide a legfontosabbat, vagyis azt, hogy a Fidesz-rendszertől való megszabadulás az egész ország érdeke, s azért nem, mert hiszek benne: ezt már a magyar lakosság döntő többsége tudja.
Tudnia kell, hogy becsapják, tudnia kell, hogy megpróbálják megfélemlíteni, tudnia kell, ha nem része a klientúrának, kirekesztik. Igen: állítom, hogy az emberek, a polgárok, a magyarok, a magyar emberek - ahogy tetszik - átlátnak a Fidesz mesterkedésein, tudják mivel és hogyan akarják őket manipulálni, s azt is tudják, hogy ez az út hova vezet. Hogy az a maffiaállam, amit Orbán létrehozott, mindig egyre többet akar, tényleg olyan, mint a kisgömböc: felfal mindent, ami elé kerül, amit megkíván. És mindent megkíván: a jószágodat, a földedet, a házadat, éppen talán csak az asszonyodat nem. Az ilyen hatalom, bármit is ígérjen, sosem konszolidál, egyszerűen azért, mert nem fér bele a természetrajzába.
De ne foglalkozzunk most Orbánnal, fordítsuk fejünket azok felé, akik végül meghallva és megértve a többség akaratát, elindulnak azon az úton, amely felszabadíthatja az embereket a Fidesz nyomás alól.
A V-betű, az írás címe ezt akarná jelképezni. A változás, a változtatás esélyét, lehetőségét. Ami persze csak úgy sikerülhet, ha ez a társaság innen kezdve összezár, egységes stratégia, egységes nyelv, egységes kommunikáció jellemzi a munkáját. Ha képes megszüntetni az egymást kioltó nyilatkozatokat, félreteszi az összes korábbi ellentétet, s nem a másikat, hanem a valódi politikai ellenfelet akarja legyőzni.
Ehhez persze az is szükséges, hogy képes legyen a helyén kezelni a Fidesz támadásait, s persze a hatalmas médiafölényét is. A kormánypárt és vazallusai mindent el fognak követni, hogy megosszák a baloldalt, hogy tovább gyilkolják vezetőinek karakterét, hogy követőit kriminalizálják. Vagyis folytatják azt, amit eddig is mesterfokon űztek. És amire hajlamos volt a baloldal rémülten reagálni, fölnagyítva, fölerősítve finkelsteini gondolatokat. Pedig ebből a kommunikációból, a gyűlöletbeszédből elillant már az innováció, állítom: kifáradt a Fidesz verbális gyilokgyára. Nem mintha arra vágynék, újuljon meg ez az iparág, sőt ellenkezőleg, annak örülnék, ha eltűnne a magyar közbeszédből.
De mert ez nem fog bekövetkezni, itt az ideje kimondani: lám az idő túlhaladt a Fidesz ünnepelt kommunikációján is. Mondatai helyenként nevetségessé, máskor szánalmassá váltak, s éppen ezekre a nevetséges, szánalmas jelekre kell rámutatnia az ellenzéknek. Arra például, hogy négy év, egyébként gyalázatos kormányzása után sem jut eszébe más a kormánypártiaknak, mint a 2010 előtti időszak nyócévezése; hogy egy politikailag kiöregedett pártvezetői garnitúra (Orbán, Kövér, Áder, Deutsch) próbálja az ellenfeleket karanténba zárni; hogy a maffiaállam létrehozói beszélnek a baloldal korrupciójáról; hogy az önálló gondolkodást kiölő, lassan negyedszázada a hatalom különböző formáiban ülő vezetői garnitúra beszél a másik oldal váloztatni és változni képtelenségéről, és még sorolhatnánk.
És bár nem ez a legfontosabb üzenet, tudniillik, hogy Orbánék felett eljárt az idő, de fontos tudni és tudatni: a kommunikációjukból is elszállt a varázserő. Ezt az üzenetet, azonban csak akkor lehet célba juttatni, ha a baloldal vezetői, az újonnan létrejött szövetség vezetői is elhiszik: ők többet, jobbat és újabbat tudnak mondani a választóknak.
Kedden, az aláírás vélhető bekövetkeztének hírére azonnal mozgásba lendült az internet világa. Az első kommentek jellemzően a jobboldal híveitől érkeztek, előszedve az összes régi panelt, gyalázkodó frazeológiát. Óvnék mindenkit, hogy ezt tekintse közvéleménynek, s ez alapján ítélje reménytelennek az összefogást. Egy pillanatig se higgye senki, hogy ezek a hangok elnémíthatók, és az a jó, hogy a modern világ ezt már nem is teszi lehetővé.
Értelmes gondolatokkal, igazi érvekkel előbb-utóbb az ilyen támadások megfogalmazói beszorulnak saját szubkultúrájukba. Ehhez azonban valóban szükség van a világos, egyértelmű beszédre, a teljesen lebutított kommunikáció ellenszérumának megtalálására. Ez a feladat, s ha a most felálló csapat csak erre koncentrál, értelmet nyer az a bizonyos V-betű. V, mint várakozás, V, mint verseny, V, mint változás.
V, mint victory?
