Budapest;sérült;gázrobbanás;

- Újabb robbanás a fővárosban

Gázrobbanás történt egy háromemeletes társasház egyik lakásában a hajnali bankrobbantás helyszínétől nem messze, Angyalföldön a Béke utcában a Rokolya utcai kereszteződés közelében. Egy ember megsérült.

A rendőrségen elmondták, hogy a ház legfelső emeletén történt a robbanás.

Az Országos Mentőszolgálat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy idős férfit szállítottak kórházba súlyos égési sérülésekkel.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a tűz három lakást érint, a lakókat kiköltöztették. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a helyszínen elmondta, hogy tudomásuk szerint már nincs senki az épületben. (Korábbi információk szerint egy embert még kerestek.) A robbanás következtében a két szomszéd lakás is lakhatatlanná vált, mert a detonáció kidöntötte a belső falakat - tette hozzá.

Mint elmondta, az épületben 15 lakást is érinthetett a robbanás, ezekből hosszabb-rövidebb időre szintén ki kell költöztetni az embereket. Jelenleg a gázkoncentrációt mérik a szakemberek. A lángok eloltása után kezdődik a statikai vizsgálat - tette hozzá.

Az MTI helyszínen lévő tudósítója azt jelentette, hogy a robbanás eltüntette a felső szintet és a tetőteret. A tűzoltók öt autóval érkeztek ki, jelenleg emelőkosárból vízsugárral oltják a lángokat. A Béke utcát törmelék borítja.

A robbanás következtében a szomszéd házban is megremegtek a falak és megcsörrentek az edények - mondta egy idős házaspár az MTI tudósítójának.

A Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán azt közölte: a rendőrségi helyszínelés miatt lezárták a Béke utcát a Rokolya utca és a Dolmány utca között, ezért a 14-es villamos korábban - a Lehel utcai robbantás miatt - elrendelt pótlása megváltozik. A villamos Káposztásmegyer, Megyeri út és Angyalföld, kocsiszín között jár, a pótlóbusz pedig a Lehel tér és Angyalföld, kocsiszín között közlekedik. 

A most lezárt szakaszt a 14-es villamospótló a Béke utca - Fiastyúk utca - Násznagy utca - Gyöngyösi utca - Béke utca módosított útvonalon kerüli el. Mindkét irányban kimarad a Rokolya utca megálló. A 105-ös busz ismét az eredeti útvonalán közlekedik.

A HavariaPress korábban azt jelentette, hogy detonáció erétől a egy lakás főfala kirobbant a Béke útra, és az az épület tetőszerkezetét is megemelte, így egy jó darabon a cserepek lehullottak a tetőről. A gázszolgáltató elzárta a gázt az épületben.

A Lehel utcai bankfiókok előtt történt hajnali robbantásban a CIB Bank fiókjában jelentős anyagi kár keletkezett, de senki nem sérült meg - mondta el a bank kommunikációs vezetője az MTI-nek.