Kecskemét;halálos áldozat;gyalogosgázolás;

- Halálos gyalogosgázolás Kecskeméten

Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit egy személyautó ütött el Kecskeméten – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

Gál Kristóf tájékoztatása szerint a gyalogost eddig tisztázatlan körülmények között néhány perccel este fél tíz előtt az úttesten ütötte el egy személyautó a megyeszékhely belterületén, a Halasi úton, a volt állatkórház előtt.

Az 59 éves helyi férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - tette hozzá.

 

Magyarországon a gazdasági stabilitás jelentősen javult anélkül, hogy ahhoz bármely társadalmi vagy politikai probléma társult volna, a kormány nem kívánta a terheket az emberek vállára rakni - fejtette ki Martonyi János külügyminiszter az El Mercurio című chilei napilap szombati számában megjelent interjújában.