A behajtási költségátalányra vonatkozó törvényváltozás értelmében a késedelmi kamaton túl, a késedelmesen fizető fél köteles megfizetni a behajtással kapcsolatos valós vagy vélelmezett költségeket is. Ennek mértéke – a megkésett összeg nagyságrendjétől és a behajtással kapcsolatosan felmerült tényleges költségektől függetlenül – legalább 40 eurónak megfelelő forintösszeg, amelytől a felek csak felfelé térhetnek el. A szerződés költségátalányt kizáró vagy a Ptk.-tól egyéb módon eltérő rendelkezése automatikusan semmisnek minősül. A behajtási költségátalány fizetése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei: például a késedelmi kamat fizetése alól.
A rendelkezést a gazdálkodó szervezetek közötti szerződések esetén, valamint a közbeszerzésekre kötelező alkalmazni, a 2013. március 16-án, vagy azt követően kötött szerződések vonatkozásában. A magánszemélyekkel kötött szerződésekre az új szabály nem vonatkozik.
A költségátalány számviteli elszámolása megegyezik a késedelmi kamatokéval, melyet a számviteli törvény 2014. január 1-jétől hatályos módosítása szabályoz. E szerint, a késedelembe esett félnek az üzleti évre jutó késedelmi kamatot és költségátalányt kötelező elszámolnia és a beszámolójában az egyéb ráfordítások között kimutatnia attól függetlenül, hogy azt (még) nem fizette meg. A jogosult ezzel szemben az egyéb bevételek között csak azokat az összegeket szerepeltetheti, melyet az adott vagy az azt megelőző üzleti évekre vonatkozóan pénzügyileg is megkapott. A behajtási költségátalány után nem kell áfát fizetni.
Első pillantásra a 40 eurós összeg nem tűnik soknak, nagy mennyiségű késedelmesen fizetett számla esetén azonban jelentős, akár több millió forintos plusz terhet is jelenthet, a felmerülő adminisztrációs terhekről nem is beszélve. Nagyobb cégek számára inkább ez utóbbi lehet megterhelő, míg a mikro- és kisvállalkozások számára akár fizetőképességbeli nehézséget is jelenthet az új szabály. Hiszen ez utóbbiak nagyban függnek a vevőik fizetési hajlandóságától és gyorsaságától, így önhibájukon kívül is fizetési késedelembe eshetnek.
Az új szabályozás komoly elvi kérdéseket is felvet. Mennyire lehet jogos például a behajtási költségátalány megfizettetése akkor, ha a jogosultnak egyáltalán nem merült fel a behajtással kapcsolatos költsége, és amikor a kötelezett a fizetési határidő után ugyan, de a behajtás előtt kamatostul fizetett? Ezzel a költségátalány törvényi indokolás szerinti célját, vagyis a behajtási költségek fedezését nem lehet majd elérni (hiszen ilyenek fel sem merülnek), de annak fizetésétől a felek a Ptk. szabályai szerint mégsem térhetnek el. További torzulás, hogy a behajtási költségátalány összege – szemben a késedelmi kamatéval – nem függ az ellenérték nagyságrendjétől, sem a késedelem mértékétől, így alacsony összegű számlák esetén a szankció akár meg is haladhatja az ellenérték összegét, akkor is, ha a késedelem csupán 1-2 nap.
„A szabályozás ugyan uniós irányelven alapul, azonban a hazai törvényszöveg szigorúbbra sikerült, mint a nemzetközi norma; ezért elvileg lenne mód arra, hogy könnyítsenek a magyar szabályokon.” - mondja Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető adótanácsadója. Az irányelv szövege szerint ugyanis a tagállamoknak csak azt kell biztosítaniuk, hogy amennyiben kereskedelmi ügyletekben késedelmi kamat válik esedékessé, a hitelező jogosult legyen az adóstól legalább 40 euró összegű átalány megfizetését követelni. A jogosultság azonban nem egyenlő a kötelezettséggel. Az uniós norma tehát összességében megengedőbb, mint a Ptk. rendelkezése.
Vannak továbbá olyan kérdések, melyekre egyelőre nincsenek válaszok. Nem tisztázott például, hogy a jogosult a késedelembe esést követően jogszerűen lemondhat-e a behajtási költségátalányról, és ha megteszi, hogyan kell ezt dokumentálnia, elszámolnia. Fennáll továbbá annak a veszélye is, hogy ha a jogosult lemond a behajtási költségátalányról, a NAV hiányzó bevételnek tekintheti az összeget, amelyre adóhiányt állapíthat meg.