Még igazán hideg se volt, és novemberben kihűlt tizenegy polgártársunk. Ki a fogvacogtató lakásában, ki az udvaron, olykor bizony "feltöltve". Persze jó lenne egy óceáni jellegű tél, a komoly fagyokat elkerülve, inkább esős-havas napokkal, de ennek kicsi a valószínűsége. Családok ezreinek gondja a meleg elővarázsolása, és ennek érdekében - különösen azoknál, ahol kisgyermekeknek kékül az ajkuk a barátságtalan hőmérsékleten - számos férfi a falopást sem szégyelli. Meg azt se, hogy ha elkapják a rendőrök, aztán három napra bezárkázzák.
Ilyen körülmények között sokan áldásnak tartják a belügyminiszteri rendelkezést, amely 1760 önkormányzatot részesít összesen kétmilliárd forintos támogatásban, hogy a leginkább rászorulóknak ingyenes tűzifát adjon, maximum két köbmétert. Ennyi önkormányzat? Hiszen ez az összesnek több mint a fele! És mivel csak ott kaphatnak adományt, ahol a település is hozzájárul a költségekhez, lehetséges, hogy bőven hiányoznak falvak, ahol még szükség lenne rá. Mert nekik nincs miből hozzájárulni.
Van öröm számos helyen! Szabolcsban például - ahol a haza botlásai jobban fájnak (Váci Mihály) - 177 települést érint az ingyenes tűzifa adományozása. Hogy a többi hatvanat miért nem, az rejtély.
Egy kisvárosban - Nyírmadán - nyolcszáz-kilencszáz családnak tudnak segíteni, összesen 600 köbméter fával. Csakhogy így még egy köbméter se jut egy-egy házba! (Egy köbméter akácfa súlya nedvességétől függően 7-8 mázsa.) Hány hideg napon lehet ennyiből fűteni? Bizony legföljebb három hétre elég, de akkor már beszűkülten él a család: a konyhai tűzhely mellett. A konyhában főznek, ott étkeznek, ott szól a tévé (persze csak akkor, ha van áram), és ott is alszanak.
Áram pedig olykor egész utcákban nincs, például Ramocsaházán. Rég kikapcsolták. Tartozás… A szerencsésebbek rátértek a kártyás szolgáltatásra: ha befizetnek kétezer forintot, akkor ennek fele megy a régi adósságba, a másik feléért kapnak áramot. És a többiek? Az oszlopról. Magyarán: lopják. Valóságos iparág lett a csatlakoztatás.
Az áramszolgáltató pedig időnként razziázik. A gázt meg a falvak lakosságának néhol a fele sem tudta bevezetni, úgyhogy azt náluk nem lehet kikapcsolni. A közmunkások által kézhez kapott 47 ezerből - és abból a havi 22 ezres segélyből, amiből a többiek "élnek" - se villanyt, se gázt nem lehet működtetni, mert kell kenyérre, sóra, száraztésztára, s némi baromfi párizsira. Ahol az ingyenes tűzifa életmentő, ott aztán csökkentheti a rezsit hangos csinnadrattával a kormány. Őket - és százezrekről van szó! - ez nem érinti. Még a vízdíj se, mert inkább a közkútról vödröznek. A lakásba nem vezették be.
Tavaly és tavalyelőtt a hírek szerint ötszáz honfitársunkat vitte el a hideg tél. A pontos adatokat szinte államtitok módjára őrzik valahol, az összesítés bizonytalan, azonban a hírekben gyakran szerepelnek a kihűltek, akiket már a kórházban sem lehetett megmenteni. Nem igazán hajléktalanok halnak meg a perifériák településein, hiszen ők falun szinte ismeretlenek. Van lakás, nem szorulnak se erdőbe, se az ég alá. Különösen a Bereg, aztán a Tiszahát, Szatmár településein sok az üres, lakatlan ház. A kicsiny beregi faluban, Lónyán, ma is üres nagyjából nyolcvan ház, a jóval népesebb, dél-nyírségi Nyírbélteken körülbelül ugyanannyi. Vagy elköltözött a megélhetés után a gazdájuk, vagy kihalt belőle.
Ilyen körülmények között a tűzifa-juttatás bizony afféle bőrpapír. Hogy a kormány mindent megtett. Persze. A négy istenehagyott régiónkban a legmagasabb a munkanélküliség. Ezek - a Dél-Dunántúl, a Dél-Alföld, az Észak-Alföld és az Észak-Magyarország - az Európai Unió húsz legszegényebb régiója közé sorolódtak, főként román és bolgár körzetek mellé. Nyilvánvaló, hogy különös figyelmet kellene kapniuk, valamiféle gazdasági segítséget, koncepciót, életképes és megvalósítható tervezeteket. Ilyenekre azonban a mostani kurzus nem vetemedett.
Helyettesítik mással. Például azzal, hogy a munkanélküli ellátás idejét alaposan lecsökkentették, és ezzel nem kétmilliárdot, hanem a sokszorosát vették el az itt lakó, s a munkanélküliséget többnyire sorscsapásként megélő népességtől. E körzetekben menekültek a legtöbben rokkantsági nyugdíjba, mert a rendszerváltozáskor munka nélkül maradtak, hogy aztán a kormány rendelkezései nyomán elveszítsék a megélhetésüknek e fontos, ám filléres alapját.
A legföljebb tizenöt mázsa tűzifa ezt nem pótolja. És a közmunka sem, amelyet az önkormányzatok azért erőltetnek, mert külön állami támogatás jár értük. Más kérdés, hogy értéket nem állítanak elő a kényszerből bevont, és havi 47 ezerért tébláboló, vagy iskolapadba ültetett, habár nem igazán hasznosítható tudással megkínált munkanélküliek. Itt még annyi is életmentő lehet.
A valós helyzetet egy tavalyi eset jellemzi. Miután az idős ember nem jelentkezett reggel, a szomszédok benyitottak hozzá. A ház tulajdonosa benn feküdt holtan. Kihűlt. Hat fok volt a szobában. Pluszban, persze. Ami különös: egyetlen falat élelmet sem találtak se a konyhában, se a kamrában.
Pedig tavaly is adományoztak kegyelmesék tűzifát a rászorulóknak.
