LMP;atomtörvény;

- LMP: Magyarország ismét Oroszország hűbéresévé válhat

Az LMP az atomtörvény módosítását kezdeményezi, hogy a parlament hozzájárulásához kössék Magyarország atomkapacitásának bővítését - közölte az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s alelnöke vasárnap az MTI-vel.

  Szél Bernadett, a párt társelnöke azt írta, az LMP a törvény olyan irányú módosítását kezdeményezi, amely a bővítéssel kapcsolatban kötelezővé teszi a szakmai és az országgyűlési kontroll érvényesülését. Az Országgyűlésnek a hozzájárulást szerinte a gazdasági, környezeti és társadalmi fenntarthatósági szempontok mérlegelését elvégző parlamenti szakbizottság javaslata alapján kell megadnia.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány a szakmai nyilvánosság és a társadalom széles rétegeinek kizárásával, a fenntarthatósági szempontokat semmibe véve folytat előrehaladott tárgyalásokat a Paksi Atomerőmű bővítéséről, ami környezeti és gazdasági kockázatokkal járna, továbbá száz évre kényszerpályára helyezné a magyar energiastratégiát. Az ezermilliárd forintos nagyságrendű bővítés következtében szűkülne hazánk mozgástere is, Magyarország ismét kiszolgáltatottá, Oroszország hűbéresévé válhat - közölte az LMP társelnöke.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a gazdasági és informatikai bizottság december 17-i ülése után - amelyen az ellenzék nem vett részt - az MTI-nek azt mondta: a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal több évtizedes atomenergetikai együttműködése meghosszabbításának érdekében. A két állam megállapodásának célja a Paksi Atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása annak érdekében, hogy a lakosság és a gazdaság olcsóbb áramhoz jusson.

Lázár János elmondta, hogy Magyarországon az egyik legsúlyosabb kérdés az áram ára, amely hatással van a gazdaság versenyképességére.

Tavaly év végén ismét megnőtt az érdeklődés a babakötvényekért, amelyekre akkor csappant meg a kereslet, amikor a kormány kizárta értékesítésükből a kereskedelmi bankokat.