babakötvény;

- Év végi roham a babakötvényekért

Tavaly év végén ismét megnőtt az érdeklődés a babakötvényekért, amelyekre akkor csappant meg a kereslet, amikor a kormány kizárta értékesítésükből a kereskedelmi bankokat. 

A kedvező kamatozású (bár nagyon hosszú időre szóló, hiszen a gyermek 18 éves kora után felhasználható) befektetés a Magyar Államkincstárnál kapható. Ott a Figyelőnek arról számoltak be, hogy a Start-számlák indulásáig, azaz 2006-ig visszatekintve havonta jött össze akkora befektetés a kisgyermekek születésével megnyitható számlákon, mint most két hét alatt, december 2. és 19. között.

Ebben az időszakban több mint 360 millió forint gyűlt össze, míg a Start-számlák indulása óta összesen 2,8 milliárd forintot írtak jóvá a számlatulajdonosoknak. A Magyar Nemzet szerint az ügyfélszolgálatok forgalmában is egyértelmű élénkülést lehet tapasztalni. Az új számlák hirtelen növekedése részben adminisztrációs okokra is visszavezethető, mivel a számlák egy részét automatikusan átirányítják az új konstrukcióba.

 Az inkvizícióhoz hasonló az MSZP szerint a Fidesz vezette kormány oktatáspolitikája.