MSZP;kormány;oktatáspolitika;

- MSZP: a kormány oktatáspolitikája az inkvizícióhoz hasonlít

 Az inkvizícióhoz hasonló az MSZP szerint a Fidesz vezette kormány oktatáspolitikája.

Amit a Fidesz az oktatás területén csinál, az inkvizícióhoz hasonlatos - fogalmazott Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja vasárnap sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus bírálta a Nemzeti Tankönyvtanács létrehozását, amellyel szerinte a kormány az állami tankönyvellátás "katasztrofális" terjesztési problémáit kívánja orvosolni. Az állami testület, amely az állam által nyújtott szolgáltatást, valamint a fejlesztés minőségét hivatott ellenőrizni, újabb problémákat generál majd - értékelte. 

A többi közt azt vetette fel: mit tesz majd a tanács, ha azt tapasztalja, hogy a "központosított tankönyvkiadó" nem jó tankönyvet ad ki? Feltette azt a kérdést is, vajon lesz-e egy olyan tanács is a jövőben, amely a pedagógusok megítélésére lesz hivatott.

A szintén MSZP-elnökségi tag Szanyi Tibor a tájékoztatón a rombolás évének nevezte 2013-at, az ideit pedig pártja nevében a változás éveként hirdette meg.

Kijelentette: tavaly a szegényeket sarcolta a kabinet és tömeges volt az állásvesztés. Az eddigi kormányok még sosem szedtek be annyi adót, mint az Orbán-kabinet 2013-ban, amely új adókat vezetett be, a meglévőket pedig emelte - tette hozzá, közölve azt is, hogy a banki költségek az idei emelés által a dupláját teszik ki a 2010 előttinek. 

Szanyi Tibor úgy fogalmazott: "Orbán Viktor és kormánya lopásra rendezte be saját uralmát", és semmit nem tett azon családok érdekében, akik nincstelenné váltak devizahiteleik miatt. 

 A szocialista képviselő kitért Navracsics Tibor vasárnapi, a devizahitelekkel kapcsolatos kijelentésére, amelyben a miniszterelnök-helyettes azt mondta: széles körű társadalmi problémákat, mint amilyen a devizakölcsönök ügye is, jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet kezelni. Szanyi Tibor szerint ezzel a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője beismerte, hogy a kormány ebben az ügyben semmit nem tett az elmúlt három és fél évben.

Az ellenzéki politikus a devizahitelek újratárgyalását és annak törvénybe iktatását szorgalmazta, hogy az adós csak a fedezetként megjelölt vagyonát veszítheti el, annál többet nem.

A kormányzat intézkedéseinek köszönhetően átlépte a négymilliós "álomhatárt" a foglalkoztatás mértéke, ez is azt igazolja, hogy Magyarország jó úton jár - mondta az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.