Sosem felejtem el francia vacsoravendégeink arcát, amint rácsodálkoztak az ő kedvükért főzött, igazi magyarosnak szánt túrós csuszára. Nézegették, kerülgették, fotózták, tüzetesen elmagyaráztatták, hogyan készül, majd egy falatot sem ettek belőle. De hasonlóan jártunk a kubaiakkal is, ők a csirkepaprikáshoz tálalt nokedliről gondolhatták, hogy az nem emberi fogyasztásra való étel, s udvariasan eltolták maguktól...
Mindez arról jutott eszembe, hogy az országimázs szisztematikus újraformálásának jegyében tavaly tücsköt-bogarat besoroltak a magyarság csúcsteljesítményei közé. Ugyanazok a turisztikai szakemberek, akik felhorkannak, ha azt hallják, hogy Magyarországot még mindig a három p-betűvel - puszta-paprika-pálinka - jellemzik, szemrebbenés nélkül sorolták a hungarikumok közé a karcagi birkapörköltet, a törkölypálinkát, vagy a hízott libából készült termékeket. A solymászatról és a lovasíjász-technikáról nem is beszélve. A lóhátról történő célzott nyilazással népszerűsíteni Magyarországot ott, ahol máig él a "magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket" ima emléke, nem éppen kommunikációs telitalálat.
Írom mindezt azért, mert örömmel látom, hogy a Magyar Turizmus Zrt. a maga országimázs filmjével ki akar törni a megcsontosodott múltból. Tetszik a "Magyarország több, mint gondolná" szlogen is, de akkor tényleg azt kellene bemutatnunk, amiben mások vagyunk. Persze úgy az arculatépítésre költött milliárdok sem hoznak a konyhára sokat, ha közben a politika – felelőtlen nyilatkozatokkal, EU-ellenes kirohanásokkal – az ország ellen hergeli a hazánkba látogató turistákat. Egy jellemző öngól: miközben Orbán Viktor – a tavalyi diáktüntetések idején – "a romkocsmák félhomályában merengő diplomásokra" tett dehonesztáló megjegyzést, aközben a Budapestről készült imázsfilmekben, ha csak egy vágókép erejéig is, megjelennek ezek a pozitívnak beállított hungarikumok, a romkocsmák. Azt most ne firtassuk, mi a véleményük ezekről a mulatókról az ott lakóknak, a Dob utca - Király utca övezet lakosainak, akik éjszakánként a részeg üvöltéstől képtelenek aludni, reggelente meg a törött pezsgős üvegeket, meg egyéb, kevésbé gusztusos tócsákat kerülgetnek. De hát ők az áldozatai ennek az újsütetű hungarikumnak.
Most akkor mi van? – kérdezhetnénk. Újra akarjuk-e gombolni a kabátot, s bemutatni a mai Magyarország értékeit, vagy inkább lenyilaznánk az ide látogatókat? Aki nyaranta Párizsban jár, az egész metropoliszt behálózó földalatti megállóiban óriásplakátokon láthatja reklámozni a Sziget Fesztivált. S a jövő pénzes turistái, a jelen húszas-harmincas fiataljai özönlenek erre az eseményre. Itthon meg, mintha szégyellnénk. Nekünk a birkapaprikás, meg a lovasíjászkodás az igazi hungarikum.
