bántalmazás;gyújtogatás;

- Bántalmazta, majd rágyújtotta az ágyneműt az idős asszonyra

Bántalmazta idős rokonát, meggyújtotta mellette az ágyneműt, majd magára hagyta egy férfi Kerepesen. A 78 éves asszony füstmérgezésben meghalt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea a december 31-én történt bűncselekményről elmondta, adataik szerint az 52 éves kerepesi lakos délután két óra körül átment a szomszédjában lakó távoli rokonához, és szóváltás után bántalmazta. Amikor az idős asszony elvesztette eszméletét, a férfi a konyhai kályhából parazsat vitt a szobába, és meggyújtotta a földön fekvő asszony körül az ágyneműt. Végül bezárta a ház ajtaját, magára hagyva a tehetetlen sértettet, aki az igazságügyi orvos szakértő elsődleges véleménye szerint füstmérgezésben halt meg - ismertette a szóvivő.

A rendőrök azonosították, majd január 2-án gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki elismerte, de semmivel sem indokolta tettét. 

A gyanúsított ellen halált okozó testi sértés miatt eljárás indult, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

Újabb győzelmi jelentés, amelyik azonban nem felel meg a valóságnak - reagált lapunknak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most közzétett foglalkoztatási adataira a szocialista Burány Sándor.