Az óév tagadhatatlan ténye: az elmúlt száz évben nem kapott annyi támogatást a magyar sport, mint ebben az esztendőben. A kormány kiemelt stratégiai ágazatként tekintett a sportra és elfogadta a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó sportlétesítmény- fejlesztési stratégiát, illetve a MOB által kiemelt 16 sportág közép- és hosszú távú fejlesztési programját, amelynek eredményeként az érintett szövetségek 2020-ig mintegy 135 milliárd forint költségvetési támogatásban részesülnek.
Úgy gondoltuk az elmúlt napokban, az óév végén, az ünnepek meghitt hangulatában nem lenne stílusos feltenni a kérdést, amit egyébként év közben annyiszor megtettünk: az ország nyomorult gazdasági helyzetében nem luxus-e ez a pazar (pazarló?) sporttámogatás?
Ehelyett inkább ide citáljuk Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének e hasábokon is idézett szavait, aki arra figyelmeztetett: ha eddig, szűkös körülmények között világraszóló eredményeket produkáltak sportolóink, a következő években még inkább ez várható tőlük. A pénzbeli támogatás, hogy ne mondjuk, kényeztetés, nagy felelősséget ró az érintettekre, s csak abban az esetben térül meg ez a pénz, ha annak túlnyomó részét a fiatalokra, az utánpótlás-nevelésre fordítják.
E téren, ismerjük el, történt egy s más mostanában. A kötelező testnevelés bevezetését lehet blamálni, de kétségbe vonni, hogy a tornaóra közelebb hozza a sportot a gyermekekhez, aligha lehet. Említésre méltó a Magyar Atlétikai Szövetség kölyökprogramja is, amelyet mostanra országosan is bevezettek és beépítettek a testnevelési kerettantervbe. Ezt a programot a kormány külön is támogatta félmilliárd forinttal, s ezzel biztosította újabb ezer pedagógus továbbképzését.
A tömegsport szintjén is megmozdult valami. Az öt kiemelten támogatott látvány-csapatsportágban (labdarúgás, vízilabda, kosárlabda, kézilabda, jégkorong) a megelőző években összesen 234 ezer igazolt versenyző sportolt. A 2012/13-as szezonra ez a szám 320 ezerre nőtt, s jövőre elérheti a 330 ezret is.
Ami azt jelenti, hogy százezerrel nő a rendszeresen sportoló fiatalok száma. S ez 40 százalékos növekedést jelent. A TAO-rendszer bevezetése óta több mint 300 új sportlétesítményt adtak át és csaknem 500 sportlétesítmény újult meg. Ezt el kell ismerni még akkor is, ha - úgy gondoljuk - jogos a kormány pazarló stadionépítési lázának bírálata.
Idén végre a magyar sportdiplomácia is megmutatta magát, sok éves "rejtőzködés" után. Elnyertük előbb a vizes sportágak ifjúsági világbajnokságának rendezési jogát (2017-ben), majd ugyanezt a felnőtteknél is (2021-ben). De rátermettségünket, szervezőkészségünket már idén is bizonyítottuk. Budapesten rendezték 2013-ban a cselgáncs, a vívás és a birkózás világbajnokságát.
A kirakat persze továbbra is az élsport. Egy-egy világbajnoki arany (Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, a párbajtőr csapat, a vízilabda válogatott, hogy csak néhányat említsünk)a leghatékonyabb PR-ja a sportnak. Csak évek múltán tudhatjuk meg, hány fiatal kapott kedvet a kézilabdázáshoz a Győri Audi ETO lányainak BL-győzelmét látva.
De ugyanez mondható el a kajak-kenuról Kozák Danuta és Vajda Attila vb-győzelme, vagy Sastin Marianna birkózó aranya után. De még Berki Krisztián "megbillenése" is pozitív üzenet lehet a fiatalok számára. Feltéve, ha Rióban korrigál. Azt bizonyítja majd - reményeink szerint -, hogy a sportban veszíteni is lehet és kemény munkával, szívós akarattal a padlóról is fel lehet állni.Az óesztendő tálcán kínálta ezeket a példákat.