Fanyalgás nélkül mondom: Áder János kétségtelenül szép beszédet mondott. Értelmes hasonlatokkal okos gondolatokat kapcsolt össze, életörömöt, hazaszeretetet, elődöket és utánunk következő nemzedékeket. Múlt és jövő fonalát, amiből összeáll történelmünk szőttese… Mindezt olyan hangsúlyokkal fejtette ki, ahogyan az egy államfőhöz illik. Csak hát másnap, ha újra meghallgatja az ember, amikor már elszállt a fejünkből a szilveszteri vigasságban elfogyasztott néhány pohárka gőze, kicsit más hangsúlyokat kapnak a szavak.
"Huszonöt évvel ezelőtt a szabadság volt az első szó, amely erre a lapra került, annak ellenére, hogy még idegen katonák állomásoztak az országban és nem voltak szabad választások" - emlékeztetett. S mi, már akkor is felnőttek, valamennyien emlékszünk a valóban szabad és igazságos választás élményére. De az már negyed százada volt. Most megint az úrnák elé járolunk majd, aminek pontos dátumát ezekben a napokban az elnöktől várja az ország. Mi járhat most ezzel kapcsolatban a fejében? Talán az, hogyan vizsgázik majd az a választási rendszer, amelyet 2010-11-ben brüsszeli magányában talált ki? 2014 ma még tiszta lapjára beírhatja-e majd később a saját történetét: "sikerült kellően lejtősre terveznem a választás pályáját kedvenc csapatom számára…"
"Mi, magyarok mégis úgy döntöttünk, szabadon akarunk élni, szabadon akarunk lélegezni, szabadon akarunk dönteni arról, miként rendezzük közös dolgainkat" - mondta egyhelyütt, majd így folytatta: huszonöt évvel ezelőtt "ki tettel, ki gondolattal, ki félelem nélkül kimondott szavakkal, ki pedig a szívében táplált reménnyel vált részévé a sok évtizedes diktatúrát lebontó változásnak".
Ebből számos honfitársunknak sok mindent el kellett felejtenie az elmúlt három és fél évben. Voltak, akiknek még a "gondolatot" is, nehogy az arcukra kiüljön a belső elégedetlenség, mások a félelmeiket tanulták meg újra elfojtani, mert egy rossz szó, és oda az állás, a megélhetés, a család következő éveinek biztonsága. Igen, jól mondta az elnök: sokan a szívükben táplált reménnyel várják 2014 tiszta lapjait. Azzal a reménnyel, hogy talán sikerül gyökerestül kitépni egy évtizedekre berendezkedni készülő autokrácia parlagfüvét.
"A hazaszeretet egyszerre jelenti egymás tiszteletét és önmagunk elfogadását, továbbá mindannak megbecsülését, amit eleink ránk hagytak, amit közösen őriztünk meg, és amit az utánunk jövőknek szeretnénk továbbadni" - fejtette ki. Csak hát az utóbbi jónéhány évben a "hazaszeretet" dolgában mintha kicsit megoszlanának a vélemények. Nyílván az elnök is emlékszik, Orbán Viktor már ellenzéki pártvezérként is ezerszer elmondta: a haza (vagy amit ért alatta: a jobboldali emberek csoportja) nem lehet ellenzékben. Mindenki, aki másként gondolkodik, mást képzel a haza jövőjéről az idegenszívű, vagy ahogyan a szép szavú házelnök mondta a minap: "gennyedző seb" a haza testén. Áder Jánosnak is tudnia kell: az utóbbi években szó nem volt itt e hazában egymás tiszteletéről! A T. Ház kétharmada tisztelte önmagát és kirekesztette a demokráciából mindazokat, akik a szemben lévő karéjban ülnek.
Meg kell becsülnünk mindazt, amit eleink ránk hagytak? Ha nem tévedek, az elnök párttársai törölték el a demokratikusan elfogadott Alkotmányt felváltó Alaptörvényt, amely megtagadja történelmünk majd' fél évszázadát. Kétségtelen, voltak ebben olyan évek, amelyeket senki nem sajnálna, ha meg sem történtek volna - de megtörténtek. Túlléptünk rajtuk, ha kitörölni nem is kellene a történelemkönyvekből, jó volna megtanulni együtt élni a tanulságaival. Tanulni belőlük, nehogy újra eszébe jusson egy arra hajlamos elmének elkövettetni velünk ugyanazokat a hibákat. S ha mégis megpróbálná, időben meg tudjuk állítani.
Sok mindent hagytak ránk elődeink. Jót és rosszat egyaránt.
Háborús halottakat, fekete egyenruhában, csíkos zászlóval menetelő banditák fel-feltámadó emlékét, holokausztot, mártírokat és hősöket, akik nem biztos, hogy mindig ugyanúgy gondolkodtak a világ jövőjéről. Volt idő, amikor a Parlament egyik oldalán egy törékeny, de talpig ember gróf szobra állt, a másikon a proletár költőé, ám hamarosan már nem így lesz. Akik ma írják a történelmet, úgy gondolják, vissza lehet forgatni az idő kerekét, eltakarítani régi szobrokat és még régebbieket állítani a helyükre. Már minden készen áll ahhoz, hogy hamarosan egy 1944-ből itt maradt, megsárgult, fekete-fehér képet ragasszanak be történelmünk könyvébe, elcsúfítva vele 2014 egyelőre tiszta, hófehér lapjait.
"Van mire vigyáznunk, van mit gyermekeinknek továbbadnunk, van hazánk, van múltunk és van jövendőnk, van miért őrizni szívünkben a reményt" - sorolta ünnepi beszédében a köztársaság elnöke. Akik a szilveszteri koccintáskor átöleltük szeretteinket, mind erre gondoltunk. Van mire vigyáznunk: a most regnáló kormánynak még nem volt elég ideje széthordani a huszonöt éve újjáépített polgári demokrácia minden kövét. Bár meggyengült alapokon, de állnak a falai. Már voltunk keletiek, 150 évig török gyarmat, kelet-európai "szocialista ország", aztán néhány évig úgy érezhettük, mi is nyugatiak lettünk. Tagjai az európai népek közösségének, amivel - ki érti miért - mostanában szembe kerültünk, és újra Kelet - Azerbajdzsán, Belarusz vagy Ukrajna - felé vettük az irányt.
De még nem veszett el a remény, hogy Európa lesz a jövőnk. Akkor - igaza van az elnöknek - lenne mit örökül hagynunk gyerekeinknek.
