A szapora beszédű Szentpéteri Nagy Richard, a Klub-rádió heti adásának évzárójában, szellemesen és találón búcsúzott ügyeletes vendégétől. Az újév kezdetén - mondta - sutba dobhatjuk, vagy akár meg is tarthatjuk a hagyományos köszöntést, a BÚÉK, a Boldog Újévet Kívánok formulát, de helyette, netán mellette is azonban, indokolt lehet áttérni az időszerűbb DÚÉK-ra. A Demokratikus Újesztendőt Kívánok változatra. Telitalálat.
A műsorvezető nem kérkedett azzal, hogy az ő fölfedezése, neki is elmondták, bárki volt is a kitalálója, fején találta a szöget. Leleményes és szellemes ország vagyunk, értelmiségünk, állítson bárki bármi mást, talpra esett, megfogalmazásban mindig rálel a megfelelőre. Ki vonhatná kétségbe, hogy 2014 tavaszán ez a kulcskérdés. A közvélemény kutatások zűrzavara ellenére azon múlik további sorsunk, hogy sikerül-e megszabadulnunk torzított demokratikus berendezésünktől, vagy további négy évig marad a politikai önkény.
Miközben helyeslőn ezt hallom a Klub-rádióban, közvetve, baráti úton érkezik egy üzenet a tengeren túlról. Hazajött közéleti férfiú odakünn találkozott Charles Gati professzorral, aki mostanában ugyancsak érthetőn, élénkebben és rendszeresebben foglalkozik honi problémáinkkal. Mr. Gati szegről-végről hajdani kollégám, mielőtt a távoli útra kelt volna a korabeli Magyar Nemzet munkatársa volt, azzal a különbséggel, hogy én magam úgy évtizeddel később kerültem abba a redakcióba. De Gati azzal vállalt közösséget utódaival, hogy beszállt abba a hamarosan tengerikígyóvá növekedett karácsonyi üzenetláncba, amely fölelevenítette az egykori nemzetesek szolidaritását.
Vagyunk már többtucatnyian, akik valaha kollégák voltunk, őrizzük szakadatlanul a kor emlékét, - üdvöseket és kevésbé üdvöseket egyaránt - és a közös jókívánságokat gyarapítjuk egyéni üzeneteinkkel, büszkén vállalva a rendszerváltoztatás előmozdításában kétségtelen közös érdemeket. Természetesen Gáti professzorhoz is elért az üzenetlánc, valamilyen módon maga is a régi gárda részesének vallja magát, és idestova háromnegyed évszázad távolából elküldte hozzá a maga személyes emlékeit is.
Ezt a reminiszcenciát gazdagítja a tőle frissen érkezett szóbeli üzenet. Fölfokozott érdeklődése kiterjed minden hazai hírre, és azt mondta egyik mostanában kinn járt kollégánknak, hogy nem érti a hazai értelmiség egy részének újabban észlelhető talán nem is annyira borúlátását, mint inkább megmagyarázhatatlan szkepticizmusát. Mind többet hall arról, hogy akadnak, akik eleve leírják a tavasszal esedékes választást, elhamarkodottan a Fideszt "hozzák ki" ismételt győztesnek. Közülük sokan azért szerencsére nem eleve passzivitást sugallnak, nem a visszavonulást hirdetik, vállalják az általuk "reménytelennek" vélt harcot, de a végkimenetelt illetően mégis kétkedők. Hogyan lehet egy demokráciában - így Gáti üzenete - eleve borítékolni a végeredményt, amely végül is hitelesen csak akkor derül majd ki, ha az urnák fölnyitása után megszámláltattak a voksok. Akkor, de csakis akkor igazolódik kétségbevonhatatlanul, hogy mire van ok, örömre vagy szomorkodásra.
Gáti figyelmeztetését az is indokolja, hogy életének döntő részét olyan demokráciában töltötte el, amelynek nagyon gazdagok a tapasztalatai, és közéleti tevékenységénél fogva neki is személyesek az élményei. Demokratapárti küzdőként jobban ismeri annak a voksvadászatnak a részleteit, amelyről nekünk nagyon csekély, szinte jelentéktelenek az élményeink. Huszonvalahány esztendő szinte semmiség évszázadokhoz képest, de ennél is sokkal többről van szó. Néhány hazai megfigyelő hajlamos az amerikai konzervativizmus bizonyos elemeit összevetni a nálunk csak maximum tizenvalahány esztendőssel. Orbánéknak a szélsőségességre való hajlamát a kinti republikánusok gyakorlatából is eredeztetik, amely - mondják -a nálunk észlelhetőnél nem kevésbé szubjektív és túlzó.
Az ottani ultrák egy részének szellemi muníciója ugyanúgy bigottan vallási gyökerű, nacionalista elfogultságú, néha hajlamos a rasszista fertőzöttségre is, a Fidesznek tehát van miből importálnia. Nem tagadható, hogy akad e felfogásban valamilyen csekély ráció, mégis felületesen általánosító. Az USA republikánusai között egyénileg kétségtelenül előfordulnak Kövér Lászlóra hasonlító figurák, a konjunktúra miatt oda sodródott Kocsis Máték is, akik a szélsőjobboldalról indultak el, politikai génjeik hordozzák e múltjuk maradványait, mégis a sajátos amerikai demokrácia szereplői.
És a később történtek is korrigálják az elemzési torzulásokat. Eisenhower elnököt egyesek a hidegháború egyik legzordabb "harcosai" közé sorolták, nem kellően számot vetve a sztálinista Szovjetuniónak a világbékét fenyegető törekvéseivel. Már napjainkban szinte "rémként" ábrázolták az ultra Ronald Reagant, amiben valami csekély igazság talán lehetett, de ehhez mérni Orbán Viktor machiavellizmusát, erős túlzás.
Reagan a törekvéseiben demokrata volt, a tanácsadóira hallgató gazdaságpolitikájának érdemeit az utókor már hajlamosabb elismerni, ami a Fideszéről egyáltalán nem mondható el.
Gáti személyes "üzenetének" ez a mélyebben rejlő indítéka. A választásokig még hátralévő néhány hónap elegendő lehet a tisztábban látásra, korrigálhatók még a "szkeptikusabb" értelmiségiek tévedései is. Ha a baloldali ellenzék vezetői is hajlamosabbak a nagyobb gyakorlatiasságra.
