támogatás;NGM;pénztárgépcsere;

Képünk Illusztráció! FOTÓ: Vajda József

- 2014-ben is jár a támogatás a kasszákra

A vállalkozók 2014-ben is csökkentett áron juthatnak hozzá az online  pénztárgépekhez - ekképp módosította a pénztárgép támogatási rendeletet a nemzetgazdasági miniszter. A döntést a hazai kisvállalkozók érdekeire hivatkozva hozta meg a tárcavezető.

Érdemes felidézni, hogy a kereskedők szakmai szövetségei és az ellenzéki pártok is hetek óta követelték a jogszabály-módosítást. Az állam gépenként 50 ezer forintos támogatást biztosít a kasszacseréhez. A miniszter döntött az adattovábbítás hatósági árának bevezetéséről is, amely lényegesen csökkenti az online pénztárgéppel kapcsolatos üzemeltetési költségeit - olvasható a tárca közleményében.

A Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja szerint nem lenne helyes, ha a gyártás csúszása miatt a hazai kisvállalkozók elesnének a pénztárgépvásárláshoz nyújtott állami támogatástól. A tárca továbbra is elkötelezett amellett, hogy az átállást támogassa, ezért az 500 millió forint éves árbevétel alatti vállalkozások legfeljebb 5 pénztárgép után – gépenként 50 ezer forintos - támogatásban részesülhetnek. A nemzetgazdasági tárca az új pénztárgépek beszerzésével járó egyszeri kiadás csökkentése mellett az átállással járó további költségek minimalizálását is célba vette. Az új rendszernek a beüzemeléstől kezdve lesz egy havonta jelentkező fix költsége, tekintettel arra, hogy a folyamatos adatkapcsolatot külső piaci szereplők szolgáltatják. Annak érdekében, hogy az online rendszer működtetése a kereskedőket ne terhelje túlzott mértékben, a miniszter rögzített hatósági ár bevezetéséről döntött, amely a „kiskasszás” vállalkozások esetében gépenként nettó 1500 forintra csökkenti a havonta jelentkező díjat, a PC alapú kasszát üzemeltetők körében pedig nettó 2500 forintban állapítja meg a havi üzemeltetési költséget.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a jövőben kiemelten vizsgálja, hogy szolgáltató ne tudjon kibújni a hatósági ár megállapítása alól, illetve ne tudja az egyéb költségeit ráterhelni az üzemeltetőre. A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, valamint az átállással érintett fontosabb ágazatok képviselőivel közösen létrehozott Munkabizottság az átállás megvalósulásáig továbbra is folyamatosan monitorozza az aktuális piaci helyzetet.

A Nemzeti Sport Online klubközeli forrásból úgy értesült, hogy a korábbi sajtóinformációknak megfelelően Horváth Ferenc lesz a Győri ETO labdarúgócsapatának új vezetőedzője.