kormány;rokkantság;

- Magyarok százezrei az "út szélén"

Az MSZP alelnöke szerint a kiskeresetűek, a minimálbéresek, a közfoglalkoztatottak és a megváltozott munkaképességűek még kiszolgáltatottabbá váltak az Orbán-kormány politikája miatt

Gúr Nándor hétfőn azt mondta az MTI-nek: 2014. január 1-jén újabb 4-5 ezer megváltozott munkaképességű ember veszíti el járandóságát, miután felülvizsgálták állapotukat.

Felidézte, hogy a kormány a rokkantsági ellátások újraszabályozásakor 200 ezer embert kötelezett 2014 végéig felülvizsgálatra, ezeken pedig az esetek döntő többségében csökkentik az ellátás összegét. Hozzátette: akiket újra munkaképesnek találnak, azoknak sincs esélyük elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A szocialista politikus kitért arra, hogy hónapokig vagy akár egy évig is ellátás és társadalombiztosítási jogviszony nélkül maradhatnak, akik fellebbeznek a rokkant-felülvizsgálat eredménye ellen. Véleménye szerint mindez még kiszolgáltatottabbá tette a megváltozott munkaképességűeket.

Gúr Nándor hozzátette: a társadalom más, szintén kiszolgáltatott rétegei is rosszul jártak az Orbán-kormány politikájával. 2010 óta csökkent a minimálbér vásárlóértéke, az átlag alatt kereső 70 százalék rosszul járt az egykulcsos adóval, a közmunkabér pedig értéknek egyharmadát elvesztette a kormányváltás óta - sorolta.

Az Árpád hídon és környékén szeptemberben hatszorosára nőtt a menetidő az 1-es villamos felújítása miatt, az M1 autópályán pedig márciusban a rendkívüli hóhelyzet miatt alakult ki egy közel három napos torlódás – 2013-ban ezeken a helyszíneken találkozhattak a legkomolyabb forgalmi változásokkal az autósok. Az egyéb felújítások, forgalomelterelések esetén idén átlagosan 20-25%-kal nőtt a menetidő a közlekedési adatok gyűjtésével és elemzésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. adatai szerint.