Valószínűleg éppen a sok politikai beszéd ellenében tettek a műsoraikba annyi animációs filmet a tévécsatornák, hogy pihentessék egy kicsit a nézőket. Még el sem tűnt karácsonykor az összes Mikulás a képernyőkről - belőlük is volt elég - máris megjelent Shrek, méghozzá a 3. résszel. Be kell vallanom, ez számomra némi csalódással járt, mert kissé erőltetettnek éreztem most a történetet, amelyben Fiona hercegnő a lázadó, a lenézett Ogrék - a név az északi mitológiában eredetileg emberevő félóriást jelentett - élére áll, és persze Shrek segítségével győznek is.
A figurák persze most is tündériek, a sárkány és a szamár szerelme külön fenomenális, és általában a dialógusok most is poénosak. No de a karácsonyi Shrek után valóságos animációs dömping következett, csak az elmúlt péntek-szombaton. Jött a Madagaszkár az állatkertből szökött - és nem tudni miért, de oda visszavágyó - oroszlánnal, vízilóval, zsiráffal és zebrával , aztán a Mézengúz, az emberiséget mézlopás miatt beperelő kis méhecskével.
Nem maradt el a Jégkorszak ismétlése sem a mamuttal, a kardfogú tigrissel és a szószátyár lajhárral, és még jött Barbie is a Tündértitokkal. Szerencsére a magyarok sem hiányoztak: Dargay Attila rendezésében megint láthattuk a kis Vuk-ot és Szaffit, Jókai Cigánybárójának rajzfilmváltozatát. A példák azt mutatják, hogy az animációs film nagykorú lett és egyre inkább konkurenciája a szórakoztató játékfilmeknek. S hogy többre is képes, mint egyszerű szórakoztatás, azt a magyar animációsok rövidfilmjei bizonyították. (Sajnos azóta elment közülük éppen Dargay Attila és a Hugót és a Toldit készító Gémes József is.)
De a magyar animáció mintha már csak a múltból üzengetne a hazai képernyőkön, mert alig kapnak megrendeléseket a mai tévécsatornáktól. Pedig egy időben nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is a világ egyik legtermékenyebb stúdiója volt a Pannónia gyár.