A Hamupipőke sosem tartozott a kedvenc meséim közé. Dühös voltam Hamupipőke tündér keresztanyjára. Ha egyszer tündér és még keresztanya is, akkor hogy tűrhette, hogy a gonosz mostoha és annak két undok lánya éjjel-nappal csak szekírozza, dolgoztassa azt a szegény kislányt? Miért nézte évekig, hogy árva keresztlánya rongyos ruhát hordjon, kemencesutban aludjon? Ha azt hitte, hogy azzal a nyavalyás báliruhával, selyemtopánkával le is tudta a dolgot, hát nagyon tévedett! Ha nem lép időben színre a királyfi, fogadni mernék, hogy a tündér keresztanya legalábbis a következő báli szezonig felé sem nézett volna Hamupipőkének.
Az élet néha lekoppintja a mesét. Épp csak a hepiend marad el. Hiszen, mint a régi slágerből tudjuk, "a királyfi oly kevés". Idén karácsonykor negyven Hamupipőke, jobban mondva negyven iskolás fiú és lány egyetlen estére belekóstolhatott a pompába. A negyven szegény gyerek Balog miniszter úr vacsoravendége volt a Hiltonban. Persze "sajtónyilvánosan", hogyan másképp? Miniszter úr kedvesen tréfálkozott is velük: "Jól esik nektek, hogy ennyit fényképeznek?" Nem tudni, hogy jól esett-e, mint ahogy azt sem, méltányolták-e az ínyenc menüt, a calvadosszal ízesített gombamártást meg a többit. Én biztosan zavarba jöttem volna, hiszen vendéglőlátott felnőttként is gyakran a szomszédra pislogok, pontosan mikor, melyik késhez, melyik pohárhoz kell nyúlni.
Pláne, hogy a gyerekeknek még a miniszter bácsira is figyelniük illett, akitől megtudhatták, hogy "vannak szegények, akiknek nem jut annyi, mint másoknak, akik gazdagabbak. Ez így nem jó". Jé! Ez tényleg nem jó - gondolhatták a gyerekek, akik a vacsora után kegyelemben hazabocsáttattak. Ki a nehezen élő sokgyerekes családjához, ki az átmeneti otthonban menedéket kereső anyukája mellé, ki az intézetbe. A szép beszédben azt ígérték nekik: ha nagyon iparkodnak, tanulnak, dolgoznak, egyszer majd ők is elhozhatják a gyerekeiket a Hiltonba. Hogyne, egészen biztosan! Ez már csak így szokás nálunk. Ide járnak a vasárnapi ebédre Szabolcsból, Baranyából a dolgos szegények.
Tudom: a miniszter és a szervezők valóban örömet akartak szerezni. Akár a tündér keresztanya. Egyetlen estére. Végül is nem vállalhatják magukra minden napra minden szegény gyerek gondját. Annál is kevésbé, mert egyre többen vannak. A statisztikák szerint már 200 000 gyerek éhes, több mint a gazdasági világválság tetőpontján. Nincs annyi luxusszálloda, ahová beférnének.
A sajtó undokabbik része persze kekeckedett. Az első online tudósításban azt kérdezték: "Direkt a Népszavának akartak témát adni, vagy konkrétan elmeháborodottak dolgoznak a miniszteri stábban?" Utóbbit soha nem merném feltételezni, de az biztos, hogy közülük senki sem akadt, aki olvasta a "Légy jó mindhalálig"-ot. A gyerekek ajándékcsomagját tudnillik "Nyilas Misi Pakk" -nak nevezték el. Az pedig tudvalevő, hogy Nyilas Misi egyetlen morzsát sem élvezhetett a pakkjából. Megették a többiek, tévedésből még a cipősuvickot is. Ehhez képest csak apró szépséghiba, hogy a csomagokra a gyerekek neve helyett csak egyenszöveg került: "6-10 éves lánynak", "10-12 éves fiúnak" és így tovább. Szegény gyereknek nincs neve, nincs arca, nincs megjegyzésre érdemes személyisége, tehetsége, karaktere. Úgy hívják csak: a SZEGÉNY GYEREK. Ebben a minőségében lett miniszter úr vendége. Régen az úriasszonyok sűrűn váltakozó cselédjeiket mind Mariskának szólították, és minden béres János volt, ki a csuda akarta volna a nevükkel gyötörni a memóriáját.
De ha jól meggondolom, a Nyilas Misi Pakk talán mégsem melléfogás. Hiszen ezek a gyerekek mindennel úgy vannak, mint Nyilas Misi a pakkjával. Elvették tőlük, ami nekik járt. Ami minden gyereknek jár. A gyermekjogokról szóló egyezmény szerint minden gyereknek joga van arra, hogy "a család, a társadalom, az állam megvédje." Az állam? Nem idézem az arcpirító adatokat arról, hogy a 200 000 éhes gyerek étkeztetéséhez szükséges évi 8-10 milliárd hogyan viszonylik ehhez, meg ahhoz, stadionokhoz, Kossuth-tér átépítéshez. Olvastam a kormány leltáráról: üléseiken az idén több mint 1700 törvényjavaslatot, rendeletet, határozatot alkottak. Derék. Igen derék. De az évi 1700 intézkedésből egyetlen egyre sem futotta, amellyel a gyerekek ételére csoportosították volna át a pénzt a tízszer, húszszor nagyobb tételekből?
Nem, nem futotta. El voltak foglalva az iskolarendőrök alkalmazásával, az iskolai szegregáció lehetőségének törvényesítésével, a tankötelezettség korhatárának leszállításával. Meg azzal, hogy már a 14 éves kiskamaszokat is börtönbe lehessen zárni nem komoly bűnért, hanem szimpla szabálysértésért, csokicsenésért is. A megfáradt kormánytagoknak jólesik a jótékonykodás. Járnak is karácsonykor körbe-körbe. Balog miniszter úr sem csak a Hiltonban találkozott szegény gyerekekkel. A Roma Önkormányzatnál is köszöntött 300 állami gondozottat. Elmondta nekik: "A kormány azért is dolgozik, hogy jobb legyen a gyermekeknek". A kíséretében lévő Budai Gyula és a többi államtitkár önfeláldozóan bólogatott.
A gyerekek érdekében nagyon remélem: az ünnepek táján azért a kormány pihen is egy kicsit.
