Úgy tíz évvel ezelőtt Magyarországon is látható volt egy angol film A Magdolna nővérek címmel, amelyben egy Peter Mullan nevű író-rendező igaz történet alapján elmesélte, milyen lelketlen körülmények között tartották az Irgalmas nővérek az írországi Magdalena menhelyekre bezárt és mosodákban dolgoztatott fiatal lányokat.
Stephen Frears megtörtént eseményeken alapuló, Philomena - Határtalan szeretet című filmje napjainkban játszódik, de története ötven évvel korábban egy Magdaléna menhelyen kezdődik Írországban. Philomena ott ad életet a kisfiának, s más megesett fiatal lányokkal együtt a mosodában dolgozik, hogy biztosítsa kisfia és a saját ellátását. Frears a tulajdonképpeni történet bevezetőjeként felidézett múltat két drámai pont köré rakja fel.
A szüléskor a nővérek magára hagyják Philomenát a kínjaival, hadd bűnhődjön a bűnéért. Erre rímel dramaturgiailag egy későbbi felfedezés, amikor a riporter a zárda sírkertjében észreveszi, milyen sok fiatal lány halt meg egészen fiatalon, szülés közben. A másik drámai pont, amikor búcsú nélkül, egy ismeretlen házaspár elviszi a kisfiát. A jelenetből kiderül, a bent szülő lányok kisgyerekeit sorra idegen házaspárok viszik el. A film során kiderül, Philomena hiába fordul hozzájuk a fiát keresve, a nővérek soha nem adják ki az adatokat.
Frears mesterien építi fel és viszi végig izgalmasan az anya személyes drámáját, aki ötvenedik születésnapjára szeretné megtalálni a fiát. A különös érzelmi road-movie-val párhuzamosan, ahogy Philomena elindul a riporterrel az örökbeadási rejtély oknyomozó felderítésére, a történetben fokozatosan felfeslik a zárdában a keresztényi erkölcs nevében elkövetett embertelenségek megdöbbentő sora, a nővérek hallgatása, hazugsága, üzleti machinációik rendszere a pénzért kiárusított gyerekekkel.
Frears mindezt nagyon személyessé teszi, s bár maga a történet mélyen megindító, és vannak szívszorítóan fájdalmas pillanatai is, de soha sem engedi érzelmességbe csúszni az érzéseket. A komikus színészként nevet szerzett, s itt Judi Dench nagyszerű partnereként az illúzióit vesztett, fanyar humorú riportert játszó Steve Coogan forgatókönyvírói közreműködésének is köszönhető, hogy szellemesek a párbeszédek és finom humorral, iróniával átitatottak kettejük jelenetei.
Egy-egy mellbevágóan kegyetlen, illetve érzelemmel teli szituációban feloldásként mindig ott a fanyar humor. Frears hatásosan él az iróniával, ezzel gátat szab annak, hogy az erős hatású történet nagyon erős hatású érzelmei átcsapjanak szentimentalizmusba. Judi Dench és Steve Coogan hibátlanok együtt. Szenzációsan működik köztük az a bizonyos kémia, ami minden jelenetüket, mondatukat, gesztusukat áthatja, élménnyé teszi.
Párosuk szórakoztató és megható egyszerre. Dench olyan egyszerű asszonyt játszik, aki élvezettel mesél csúcsértelmiségi útitársának szívfacsaró női ponyvaregényeket, komolyan veszi az ironikus tréfákat, s hithű katolikusként értetlenkedik a férfi ateizmusán.
Dench csodálatos, Oscart ér ez a pályája legjobb alakítása. Coogan méltó partnere: nincsenek illúziói, de iróniája rém szórakoztató, Philomena sztoriját egy divatos magazin számára akarja megírni, de ahogy fokozatosan feltárul előtte az idős nő személyes fájdalmának mélysége, a zárdabeli kegyetlenségek és hazugságok leleplezése ellenére is a riporter fölé kerekedik benne az együtt érző ember. Frearsben az a nagy, hogy kemény véleménye van a világról, de érző és gondolkodó embernek tekinti a nézőjét. (*****)