terrorizmus;Irak;fegyverek;fegyverszállítmány;

Iraki kislány sétál falujában, háttérben a biztonsági erők páncélosaival. Fotó: Warrick Page/Getty Images

- Amerikai rakétákat kap az iraki hadsereg

Több tucat rakétát és felderítő robotrepülőgépet szállít Irakba az Egyesült Államok. Az intézkedés célja, hogy a helyi hadsereg megerősödve vegye fel a harcot az al-Kaida terroristák egyre fenyegetőbb támadásaival szemben.

A New York Times cikke szerint a fegyverszállítmány részeként egy hete már már meg is érkezett Irakba 75 darab amerikai fejlesztésű Hellfire rakéta.

Az amerikai napilap ugyanakkor idéz olyan katonai szakértőket is, akik kétségesnek tartják, hogy a sietve leszállított fegyverekkel megerősödne a közel-keleti ország biztonsága.

Irakban csak idén nyolcezer halottja volt a különböző terrortámadásoknak, ebből 952 áldozat katona vagy rendőr. Ez ENSZ adatai szerint ez volt a legerőszakosabb év 2008 óta.

Az al-Kaida terroristái az utóbbi időben sikerrel állítottak maguk mellé iszlámista fegyveres csoportokat Irak északi és nyugati részén. Az iszlám államért harcoló fegyveresek gyakran betörnek a városokba csak azért, hogy rettegésben tartsák a lakosságot és az állami tisztviselőket.

Spanyolország egységét hangsúlyozta hagyományos karácsonyi beszédében János, spanyol király. „Spanyolország nyitott állam, ahol mindnyájan elférünk”, mondta az uralkodó, kimondatlanul is utalva az egyre erősödő katalán szeparatista törekvésekre. A király felhívást intézett a politikai erőkhöz, összefogást, az ellentéteken való felemelkedést sürgetve, hogy az ország kilábalhasson az öt éve tartó mély gazdasági válságból, amely miatt 25 százalékon áll a munkanélküliek aránya. "Együtt a mostaniaknál jóval nehezebb problémákat is megoldottunk már, és mindig közös célokat követtünk" - mondta az uralkodó, hangsúlyozva, hogy "Spanyolország egy nagy nemzet, amely megérdemli, hogy küzdjenek érte".