Úgy hozta a sors, vagy a túlzott óvatosságom, ki tudja, hogy soha nem volt hitelem. kölcsönt fel nem vettem, inkább a vissza nem térítendő támogatások eszközéhez folyamodtam, hitelkártyát is csak rám tukmálni tudtak a bankok.
Olvasom a Kúria – feltehetően jogtörténeti értékű – 20 oldalas jogegységi határozatának teljes indoklását, és részben magam is elcsodálkozom. A legfelsőbb bírói testületnek azt a véleményét korábban is ismertük, hogy a devizahitel önmagában az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt nem ütközik jogszabályba, és az adós viseli az árfolyamváltozás hatásait. Az viszont számomra is az újdonság erejével hatott, hogy a devizahitelek elterjedésekor jogszabály nem határozta meg a devizaalapú kölcsön fogalmát, az arra vonatkozó szabályok csak a teljes hiteldíjmutatóról (THM) szóló 1997-es rendeletből voltak kiolvashatók.
Vagyis egy olyan időszakból, amikor a kedvezményes lakáshitelek korszakát éltük, és 10 esztendőre jóformán bárki eladósodhatott, ha autót akart venni, méghozzá ma már elképzelhetetlen gesztussal önrész befizetése nélkül. Az mondják a kúriai bírók: "A jogszabályok igen következetlen megnevezéseket használtak a konstrukció elnevezésére, és az egyes jogszabályok részben eltérő módon definiálták a devizaalapú kölcsönt."
Kollégáim mindig intenek attól, hogy a devizahiteleseket spekulánsoknak nevezzem, annak pejoratív tartalma miatt. Belátom: igazuk van. De a bölcs kúriai bírók sem mulasztották el megjegyezni, hogy a devizahiteles szerződések megkötésekor nem létezett olyan jogszabály, amely tiltotta volna, hogy a tartozást devizában állapítsák meg. A megállapodásokból pedig automatikusan fakad, hogy az árfolyamváltozás előnyei és hátrányai egyaránt az adósnál jelentkeznek.
Azon el lehet ugyan meditálni, hogy amikor ezek a kockázatok hirtelen megugrottak, és a gazdasági világválság miatt a gyors javulásra számítani sem lehetett, nem ártott volna-e – akárcsak egy számtani példával illusztrált és többszörösen megismételt – körlevélben minden adós figyelmét felhívni törlesztőrészletei hirtelen megnövekedésének veszélyeire, az átütemezés lehetőségét is felajánlva.
Mi magyarok ugyanis olyanok vagyunk, hogy szeretünk úgymond faltól-falig kiköltekeztni, fittyet hányva THM-re, a kamatokra, a költségekre és a jutalékokat. Csak annyi érdekel bennünket: képesek vagyunk-e az esedékes törlesztőrészletet kifizetni vagy sem.
A Kúria Orbán-Matolcsy-Varga-Kósa + a Fidesz-szóvivők szerint a bankok oldalára állt. Ezért elérkezettnek látták az időt egy új – még körvonalaiban sem felvázolt – „adósmentés” törvényi megalapozására. Ennek filozófiája aligha lehet más: fizessenek a bankok! A pénzintézetek veszteségeit pedig mi fogjuk megfizetni, akiknek nem az ügyfelek, hanem a kormány az adósa.
