csempészcigaretta;

- Csempészcigarettára bukkantak a szabolcsi Sonkádon

Hat és félmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sonkádon - közölte a hatóság térségi vám- és pénzügyőri igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Dávid Zoltán elmondta, a pénzügyőrök a rendőrök jelzése alapján ellenőriztek egy ingatlant és az udvarán álló gépkocsit, mert korábban az autó közlekedése gyanússá vált.

Az akcióban tetten érték a jármű sofőrjét, aki éppen az autóból pakolta ki a cigarettát. A gépkocsiban és egy raktárhelyiségben 
nyolcezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak, amelynek értéke mintegy hat és félmillió forint - ismertette a főhadnagy.

A pénzügyőrök a cigarettát és a gépkocsit lefoglalták, az elkövető ellen költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Halálos baleset történt hétfő reggel az 1-es úton, Abda és Öttevény között. Három gépjármű ütközött össze, ketten életüket veszítették – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.