Azért is képedtek el különösen a pénzügyi közgazdászok, mert Matolcsy nemzetgazdasági miniszterként (tehát nem pénzügyminiszterként!) azzal büszkélkedett többek között, hogy először kipaterolta Magyarországról a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), majd az IMF alapszabálya alapján nekünk nem járó védőernyőért fordult a szervezethez, ezzel eleve megkérdőjelezte a tárgyalások komolyságát, később pedig már jegybankelnökként a budapesti irodát éppen szüneteltetni készülő szervezetet kedvesen felszólította az iroda bezárására. Az már csak hab a tortán, hogy Matolcsy nevéhez fűződik a 2010 óta hivatalban lévő kormány szélsőségesen bankellenes retorikája és unortodoxként méltatott gazdaságpolitikája, az elképesztő mértékű, a bankrendszert katasztrofális válságba sodró bankadó (aminek nem a ténye, hanem a mértéke a döbbenetes!), valamint a banki különadók és illetékek, egyéb szektorális különadók kitalálása és bevezetése, ezeknek többnyire az ügyfelekre történő szükségszerű áthárításával a kormányzati jelszavakkal szemben súlyos terheket rakva az ügyfelekre, a lakosságra. Példátlan, hogy egy jegybankelnök bank- és IMF-ellenes politikát folytasson, szélsőségesen és minden alap nélkül ostorozza ezek tevékenységét. Tudomásul kell venni, hogy a bankok pénzközvetítő tevékenysége nélkül modern gazdaság nem működik, a tönkretett, megfélemlített bankok bezárkóznak és nehezen hiteleznek még akkor is, ha erre megfelelő igény és alkalom kínálkozik. Az is egyértelmű, hogy az IMF jelenlegi hitelpolitikája esetleges, bár nem ismert feltételeivel, talán inkább javaslataival együtt is nagyságrendileg alacsonyabb terhet jelent egy ország gazdasága számára, mint a piaci feltételek, erre egyértelmű választ adnak a magyar állam amerikai kötvénykibocsátásainak 3-4 százalékponttal magasabb kamatterhei hosszú lejáratra. Szuverenitási feltételekre hivatkozni pedig üres szólam, a gazdaság és a politika nemzeti színű összekeverése populista kommunikációs trükk, az IMF nem politikai, hanem gazdasági szervezet.
Nézzük meg, hogyan őrködik a jegybank elnöke a nemzeti valuta, a forint értékállandósága felett. Ismeretes, hogy a 2010-es kormányváltáskor a forint euróval szembeni árfolyama valamivel 270 alatt volt, jelenleg pedig, a cikk írásakor 303 körül lebeg. Egyszerű osztással kiszámítható, hogy ez 13 százalék körüli értékvesztést jelent. Ez fokozza a hazai pénzügyi rendszer bizonytalanságait, a devizahitelesek bajairól, árfolyamveszteségeiről, a gyengülő forintnak az államadósságot növelő hatásáról nem is beszélve, de ez nem tárgya e cikknek.
Mondhatja persze a jegybank tisztelt elnöke, hogy a jegybank elsőrendű feladata az árstabilitás biztosítása, az infláció pedig rekord alacsony szinten van, de ez csak bűvészkedés a számokkal. Az infláció valóban alacsony, de ez nem a gazdasági folyamatoknak, hanem a kormány által erőszakolt rezsicsökkentésnek az eredménye. Ha a valós folyamatokat tükröző maginflációt nézzük, az már jóval 3 százalék felett van. Ez viszont azt is jelenti, hogy a forintnak pillanatnyilag nincs is pozitív reálkamata, mert a legutóbbi kamatcsökkentés utáni 3,2 százalékos jegybanki alapkamat ezt nem teszi lehetővé. Enélkül pedig a kamatpolitika szinte szándékosan gyengíti a valuta árfolyamát, erre számos nemzetközi példa is van.
Ezek után jött a november végi kommunikációs henger három tételben. Kezdte a jegybankelnök, amikor egy konferencián szokásos lehengerlő stílusában lemondásra szólította fel az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős tagját, a finn - egyébként a Fidesz nemzetközi pártcsaládjához, a Néppárthoz tartozó - Olli Rehnt, a Bizottságot pedig arra hívta fel, hogy inkább az ő általa kidolgozott magyar válságkezelési gyakorlatot kövesse. Rehn persze nem mondott le, a Bizottság sem változtatott az EU által követett gazdaságpolitikai vonalon, de Matolcsy nagyotmondó nyilatkozata mutatja, mennyire érzi az elnök az arányokat. Mondatai a nemzetközi pénzpiacokon annyira növelték a magyar gazdaságpolitikába vetett hitet és szimpátiát, hogy a forint pár nap alatt öt forintot vesztett az euróval szembeni értékéből.
Ha már felszólított a jegybank elnöke, felszólította a hitelminősítőket is, kezdjenek tárgyalásokat a magyar kormánnyal a magyar államadósság felminősítése céljából, amely államadósságot éppen a jelenlegi kormány hivatali ideje alatt minősítettek le befektetési kategóriából bóvli kategóriába, kiváltva ezzel a magyar kormány és személyesen az akkori gazdasági miniszter, Matolcsy György vehemens kritikáját. Ne tudná az elnök, hogy a minősítés nem tárgyalások kérdése, hanem a hitelminősítő intézet vizsgálódása után meghozott döntése? Vagy csak egy újabb bombasztikus bemondás volt az elnök részéről? Újabb üres kommunikációs trükk? A piaci szereplők, a befektetők nem szeretik a nagyzoló jegybankelnöki megszólalásokat, ők inkább a szigorúan vett szakmai szinten szeretnek maradni. Az már szinte fel se tűnt senkinek, hogy az elnöknek láthatóan fogalma sincs arról, melyek is a hitelminősítő intézetek. Négyet említett, ebből három stimmelt, a Standard and Poors, a Moody's és a Fitch. De említette a Nomurát is. Egy jegybankelnöknek illene tudnia, hogy a Nomura a legnagyobb japán befektetési bank, ennek londoni háza szokott elemzéseket készíteni a magyar gazdaság helyzetéről, szokta vizsgálni a magyar gazdaságpolitikai és monetáris politikai lépéseket, időnként még más befektetési bankokhoz (pl Merril Lynch, JP Morgan, stb) hasonlóan ajánlásokat is tesz, de hitelminősítő vizsgálatokat nem folytat. Erről az a kis anekdota jut eszembe: a négy evangelista a következő három: Péter és Pál. Ebből ugyebár semmi nem stimmel, akárcsak Matolcsy György beszédében.
Szinte a jegybank elnökének kirohanásával (sajnos nem elrohanásával) egy időben a kormányfő Japánban elmélkedett az eurózónához történő magyar csatlakozás esélyeiről és fejtette ki ennek időzítésével kapcsolatos elképzeléseit, (rém)álmait. Nem beszélve arról, hogy hazánk az EU csatlakozási szerződésben kötelezettséget vállalt az eurózónához történő (ugyan időhatár nélküli, de mielőbbi) csatlakozásra, a kormányfő ezt a távoli jövőbe álmodta, hozzátéve eléggé szkeptikus megjegyzésként, ha akkor még egyáltalán lesz euró. Legfontosabb pénzügyi és gazdasági partnereink tagjai az eurózónának, elképzelhető, mekkora örömmel és szimpátiával fogadhatták a magyar kormányfő lelkesítő megjegyzését.
Csak pár napba került, hogy a jelenlegi gazdasági miniszter, az egyébként szelíd szavúnak és messze nem gazdasági héjának tekintett Varga Mihály beszédével teljessé váljon a trió kommunikációja. A miniszter bejelentette, reméli, hogy van még hely a további jegybanki kamatcsökkentésre. Megint csak eltekintve attól, hogy ebben a kérdésben szokatlan egy kormánytag bármilyen megnyilvánulása, valamint hogy korábban a Fidesz ellenzékben mekkora elánnal védte a jegybank függetlenségét hasonló kormányzati elvárások megfogalmazódása esetén, a miniszteri felvetés nem igazán épül reális alapra. Az persze könnyen megtörténhet, hogy a jegybank monetáris tanácsa az elnök vezetése alatt további kamatcsökkentéseket hajt végre, elvégre a reálfolyamatok különösen az elnököt nem igazán befolyásolják véleményalkotásában, de felhívnám a figyelmet a már most is meglévő negatív reálkamatra, ami pedig a forint további gyengüléséhez vezethet, ez pedig ellentétes a jegybank egyik alapvető feladatával, a nemzeti valuta értékállandóságának felügyeletével. Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy a gyenge forintárfolyam az importárak drágulása révén (pl üzemanyagok) mennyire hat az árstabilitás ellen, amelynek biztosítása az MNB törvényben rögzített elsődleges feladata. Ez azt jelenti, hogy ez esetben az MNB nem hajtja végre törvényben rögzített feladatát.
A kommunikációs henger természetesen bombasztikus hangerővel és kijelentésekkel dübörög, minden realitás iránti igényt, hajlamot elnyom, puffognak a valós helyzetet egyáltalán nem tükröző, féligazságokat vagy teljes hazugságokat tartalmazó frázisok. Mámoros kijelentések hangzanak el naponta növekedési fordulatról, a növekedés beindulásáról, hazánk ismételt bekerüléséről a növekedési élbolyba, a többségben kormánypárti média az embereket teljesen félrevezetve ezeket szünet nélkül visszhangozza. Sajnos ez mind csak tündérmese, a valósághoz semmi köze. Hiába volt az előző évi mezőgazdasági katasztrófához képest jó a mezőgazdaság teljesítménye (ennek megismétlődésére semmi garancia nincs, az eső esik vagy nem, az időjárás kedvező vagy nem és sajnos többnyire nem), hiába van egy valóban jelentős autóipari fellendülés, piaci körülmények közötti fenntartható gazdasági növekedés beruházások nélkül nem valósítható meg. Ezt a gazdasági alaptörvényt a kormányzati kommunikációs henger sem tudja megváltoztatni, hiába a kormány kétharmados parlamenti többsége. A jelenlegi beruházások többnyire állami akciók, az építkezések leginkább stadionok létrehozását és a kormány által fennhangon ócsárolt EU által finanszírozott infrastrukturális fejlesztéseket (vagy rombolásokat, ész nélküli átépítéseket) jelentik. A üzleti szféra beruházásai minimális szinten vannak és csökkenő tendenciát mutatnak, banki közreműködés nélkül nem tudnak növekedni, a bankokat meg tönkretette a hazai gazdaságpolitika, a bizalmat pedig a kommunikációs henger akciói és a folyamatos unortodox gazdaságpolitikai lépések nem erősítik. Az pedig ugyancsak közgazdasági alapszabály, hogy bankok, azaz hitel nélkül nincs beruházás, beruházások nélkül nincs fenntartható növekedés, gazdasági növekedés nélkül pedig a foglalkoztatottság áhított növekedése sem tud megvalósulni (tekintsünk el a közmunka statisztikát kozmetikázó hatásától). Az egész gazdaságpolitika egy kártyavár, kizárólag kommunikációra, számokkal történő bűvészkedésre, szemfényvesztésre épül. Hiteltelen és megbízhatatlan, tehát fenntarthatatlan.
