London;buszbaleset;

- Súlyos buszbaleset - legalább tucatnyian megsérültek

Fának ütközött pénteken Londonban egy emeletes városi busz. A balesetben a mentőalakulatok első beszámolói szerint legalább tucatnyian megsérültek, többen súlyosan.

A szerencsétlenség a dél-londoni Kennington városrész főútján történt a piros színű 59-es busszal, amely a legforgalmasabb londoni metróállomás és vasúti pályaudvar, a King's Cross felé tartott.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint "tucatnyinál több" sérült ellátása folyik a helyszínen. Két sérült állapotát a mentők válságosnak minősítették.

A buszban két személy - köztük a sofőr - bennrekedt, a tűzoltók próbálják őket kiszabadítani.

A helyszínre négy tűzoltóautó és egy mentőhelikopter érkezett.

A londoni tömegközlekedésért felelős városházi cég, a Transport for London tájékoztatása szerint az autóbusz vezetője egy másik járművet próbált hirtelen kormánymozdulattal elkerülni, és a busz eleje ekkor csapódott a fának.

Fél napon belül ez a második, számos sérülést okozó szerencsétlenség Londonban.

Előző este - egyelőre ismeretlen okból - leszakadt a mennyezeti vakolat egy része előadás közben egy londoni színházban. A tűzoltóság és rendőrség véglegesnek tekinthető pénteki adatai szerint 76 néző sérült meg, közülük heten súlyosan. 

Az incidens a londoni West End színházi negyedének főutcája, a Shaftesbury Avenue egyik legnagyobb színházában, a 775 férőhelyes Apollóban történt, az első felvonás közepén. A csütörtök esti előadás idején 720-an tartózkodtak a nézőtéren.

Rendkívül szánalmas módját választotta a Városligetbe tervezett múzeumi negyed melletti kampánynak Baán László, amikor nyilatkozatában meghamisította kedden kiadott közleményemet. A fővárosnak kifejezetten káros beruházást felügyelő miniszteri biztos a közleményből önkényesen kiollózott és egymás mellé illesztett mondatrészeket, hogy azok tartalma épp az ellenkezője legyen az eredetinek - írja közleményében Horváth Csaba.