Azt olvastam: Ferenc pápa karácsonykor metrójegyet, telefonkártyát és felbélyegzett borítékot oszt a szegényeknek. Azért, hogy kapcsolatot tarthassanak családjukkal, ismerőseikkel, hogy ne essenek ki végképp az emberi közösségből.
Karácsonykor talán valami szép keresztény tanítást illene az egyházfőtől idézni, engem mégis ez a gesztus ütött szíven. Mert a pápának igaza van. Ami a legfontosabb, az az ember és ember közötti kapcsolat. Ha bekapcsolom a mobiltelefonomat, két egymásra találó kéz képe jelenik meg: jelezvén, létrejött az összeköttetés. Több ezerszer láttam már, mégis mindig ráfeledkezem.
Újabban egyre inkább. Mert ha visszatekintek a hamarosan búcsúzó esztendőre, mást sem látok, mint egy hatalmas politikai ollót, amely mintha tudatosan vágná szét a társadalmat közösséggé összefűző szálakat. Lassan mindenkit egymás ellen ugrasztanak, és lassan mindenki ugrik is. Lehet, hogy már csak a telefonom képernyőjén találnak egymásra a kezek?
Tudatos stratégia bontakozik ki előttünk a 2013-ban elfogadott törvények, intézkedések sorából is. A nemzeti együtt nem működés stratégiája. Egy olyan rendszer, amelyben nemcsak a társadalmi különbségek, hanem az egymás elleni indulatok is nőnek. Nemcsak maguktól: növesztik is őket. Ha az ellentétek nem feszítenék szét az országot, mi szükség volna erőskezű vezetőre? Akkor csak mi is kérnénk a pápától néhány villamosjegyet, telefonkártyát, borítékot, és eljutnánk a másikhoz. Meghallgatnánk és megértenénk, neki mi a baja és mi az érdeke. Talán még meg is próbálnánk összehasonlítani, összeegyeztetni a miénkkel. De a centrális erőtérben helyettünk a kormány az, amelyik "nemzeti konzultál". Ha egymással is elkezdenénk beszélgetni, szigorú osztályfőnökként biztosan szétültetne.
A Nemzeti Ellenségeskedés Rendszerét nem most kellett feltalálni. A Fidesz jogvégzett vezetői már az egyetemen alaposan megismerhették a híres jogfilozófus, Carl Schmitt munkáit. Mély nyomokat hagyott bennük Schmitt tanítása: a politika igazi terepe a barát-ellenség koordinátarendszer. Az ember természetes állapota Káin és Ábel testvérharca óta a háború, ezt kell kihasználnia az okos politikusnak ahhoz, hogy vezér lehessen, aki a döntések jogát magához vonja. Nem vonnék le messzire vezető következtetést abból, hogy Schmitt végül a nácizmus támogatójává vált. Nemcsak nácik tanulhattak tőle. Ugye emlékszünk a Kubatov-listák betűjeleire: barátok és ellenségek, E mint ellenség.
A körkörös ellenségeskedéshez társadalmi alap és indulati töltet is kell. A társadalmi alap adott: minden hivatalos statisztika szerint 2010 óta is szélesebbre nyílt a társadalmi olló a legjobb módú és a legnyomorúságosabban élő 10-10 százalék között. A különbség immár 9 és félszeres. Hiába enyhült a világválság, ma százezrekkel több a szegény, mint a válság tetőpontján volt. Nemcsak úgy pechünkre, spontán módon. Az okok nyilvánvalók: az adórendszer, a családtámogatás, de még a rezsicsökkentés csodafegyvere is felfele hord. A szociológusok számításai szerint 3-4 ember jövedelemcsökkenése kellett ahhoz, hogy egy kliens jelentősen jobban járjon. A társadalmi szakadék két oldalán élők nem is tehetnek mást, mint hogy utálják egymást. Újra érvényesek József Attila sorai: "Retteg a szegénytől a gazdag, s a gazdagtól fél a szegény".
Ha nem is a pápától kaptam, nekem is van a zsebemben legalább öt villamos- vagy vonatjegy. Hogy elmehessünk megnézni egymás sorsát. Az első jegy Nagykörüre szól, ahol elzártak valakit, mert a Tisza-gáton megpróbálta összeszedni a lehullott gallyakat. A másik Felcsút közelébe, egy másfajta falopási ügy helyszínére. Itt a Tiborcz-család traktorján nem néhány ágat, hanem 50 köbméter engedély nélkül, más erdejéből kivágott fát szállítottak el, stikában. Micsoda véletlen, itt nem zártak el senkit, mert a környezetvédelmi hatóság szerint a fák kiirtása nem rontotta a terület madárfajainak természetvédelmét. A nagykörüi férfi nyilván a fogát csikorgatná ennek hallatán, Tiborczék meg megsértődnének az összehasonlításon. A kölcsönös utálat máris szárba szökken.
A harmadik és a negyedik jegy már csak villamosra szólna. Ezekkel az utakkal azt szemrevételezhetnénk, hogyan lehet az ordító társadalmi különbségeket érzelmi töltettel is megfejelni. Hajléktalannak lenni eddig sem volt boldogító állapot, de eddig legalább nem volt kötelező utálni őket. A 2013-ban elfogadott törvény szerint a hajléktalanokat utcáról utcára, kerületről kerületre, városról városra kell üldözni. A magukat kereszténynek mondó politikusok valószínűleg kitépték Máté evangéliumából azt a lapot, amely a "hajléktalan" Jézus Krisztusról szól, aki mellesleg a hajlék nélküli szent családot befogadó jászolban született meg: "Rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania". Igaz, a hatalom mai gyakorlóinak néhány más lapot is célszerű kitépniük a bibliából. Azokat bizonyosan, amelyeken ez áll: "boldogok a szelídek". "Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak." "Boldogok a békességben élők". A békességben élőnek, szelídnek, irgalmasnak nem nevezhető kormánypárti törvényhozók még a közterületekről kiüldözött hajléktalanok erdei viskóit is lerombolják. Ezért szólna a harmadik jegy valamelyik külvárosi erdő irányába, ahol a buldózerrel ledöntendő kalyiba egy perifériára szorult ember - és ő is "ember fia" - magánéletének, személyes szférájának maradékát őrzi.
A negyedik jegyet úgy fest, hogy elég lesz jövőre odaadnom. Eredetileg a csepeli temetőbe utazhattunk volna vele, megszemlélni: mennyire fagyos a föld, ahol január elsejétől kellett volna a szociális temetésre szorulóknak sajátkezűleg sírgödröt ásniuk apjuk-anyjuk, párjuk, ne adj' isten gyermekük számára. Kampány idején ez kétségkívül riasztó látvány, így a törvény hatálybalépését egy évvel elhalasztották. A villamosjegyet a biztonság kedvéért elteszem.
Ahhoz már jegy sem kell, sem telefon, hogy sok más hasonló emlékünket felelevenítsük a gyűlölet és az irigység tudatos szításáról. Gyanússá tették a még valamennyire egészségesek szemében a nyilván kivétel nélkül szimuláló rokkantakat, a dolgozók szemében a "lógós" munkanélkülieket és közmunkásokat, a jobboldaliak szemében a baloldaliakat, a fiatalok körében a munkahelyeiket elfoglaló öregeket, az öregek körében a romkocsmákban henyélő ifjakat.
Az ötödik jegy Ásotthalomra szól. Csak hogy láthassuk: mi következik abból, ha a konfliktusok felizzása "rendteremtőt" követel. Ahol már Toroczkaiban bíztak: majd ő megmondja, kik a bűnbakok és el is bánik velük. De lehet, hogy nem is kell ötödik jegy. Ha az életüket tűrhetetlennek érzők, a változást akarók nem találnak jobb hívószót, az egész ország egy nagy Ásotthalom lesz.
Hogy mi kell a jobb hívószóhoz, azt a Népszava híres 1941-es karácsonyi száma mutatta meg. Amelynek főszerkesztője vezércikkben indokolta, miért van szükség olyan összefogásra, amelynek a szociáldemokraták mellett a konzervatív Szekfű Gyulától a jobboldalról jövő Bajcsy-Zsilinszkyn át a népi mozgalomhoz tartozó Szabó Zoltánig mindenki részese. Szakasits főszerkesztő szerint nem elég egy hang. "Kórusra van szükség". Hogy az országnak "szabad legyen népe s szelleme, és hogy ez a nép ne csak politikailag, hanem gazdasági és társadalmi értelemben is felemelkedhessék".
Volna néhány villamosjegyem egymás meglátogatására a demokratikus ellenzék politikusai számára is.
