Igaza lehet laptársunk publicistájának, amikor azt vélelmezi, hogy a Fidesz szoborállító lázának újabb gyöngyszemével a Szabadság téri szovjet emlékművet célozta meg. Hisz lehet-e másként értelmezni a rezsilovagként országos hírnévre szert tett Németh Szilárd csepeli polgármester és fővárosi képviselő ötletét, aki a napokban ideiglenes közgyűlési bizottság létrehozását javasolta a Szabadság oszlopa emlékmű felállításának előkészítésére. Személyes ambíciói miatt nagyon is kapóra jött Németh képviselő számára az emlékmű felállításának javaslata, hiszen a rezsicsökkentést lenullázni aligha lehet, neki viszont újabb és újabb trambulinra lenne szüksége ahhoz, hogy feltornázza magát a Fidesz elitjébe. Ráadásul közeleg a választás, majd azt követően a zsugorított parlament, s neki is döntenie kell, Csepelt, vagy az országos politikát választja-e. Van egy fogadásunk: a képviselő ez utóbbit forszírozza. Úgy érzi, kinőtte Csepelt, nagyobb feladatok elvégzésére is képes. Csakhogy ehhez bizonyítania kell. Szűkebb pátriájában ugyan már letette a névjegyét a tavaly felállított ereklyés zászlóval, azzal a Trianon-emlékművel, amely 1938-ban került jelenlegi helyére, de 1944-ben az amerikaiak lebombázták, s itt volt az ideje a helyreállításának. De ez csupán egy helyi értékű hőstett volt, Németh Szilárd ennél többre hivatott.
A Szabadság tér ugyan olyan helyszín, ahol a magyar jobboldal szellemi térfoglalása néhányszor már vereséget szenvedett, de a nagyravágyó képviselőt ez nem riasztja vissza. Óvatos ugyan a megfogalmazásban, amikor azt állítja, hogy az "emlékmű hajdani kialakítása és tervezése a Szabadság tér egykori környezetének és a kor városrendezési terveinek megfelelően történt, ezért korrekciók szükségesek", de napnál világosabb, hogy ez a "korrekció" csakis a szovjet emlékmű lehet. Nem kellett sokat kutakodnunk, hogy erre kézzelfogható bizonyítékot találjunk. A Magyar Nemzet október 30-ikai számában nyilatkozta Dr. Zétényi Zsolt ügyvéd, a Százak Tanácsának tagja: itt lenne az ideje, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdeményezzen Oroszországgal az önkényuralmi obeliszk (sic!) eltávolításáról és egy új, az orosz kulturális hagyományoknak megfelelő, Oroszországhoz méltó emlékmű más helyszínen való fölállításáról. A Százak Tanácsa áprilisban levélben fordult Kövér László házelnökhöz, kérve a közbenjárását a szovjet obeliszk eltávolításához, s ahhoz, hogy annak helyén egy függetlenségi harcainkat megörökítő emlékhely jöhessen létre. A házelnök állítólag kedvezően reagált a kérésre, ám a jövő évi választások előtt még ő sem lát lehetőséget arra, hogy ezt a kérdést napirendre tűzzék.
Nem utolsó sorban azért, mert a Külügyminisztérium - az egyetlen magyar kormányszerv, amelynek valamit még jelent Magyarország nemzetközi presztizse -, az orosz fél érzékenységére hivatkozva egyelőre elzárkózik az ötlet megvalósításától. Nem elvi, sokkal inkább praktikus okokból. Argumentjei közül hiányzik ugyan az a kézzelfogható érv, hogy Bécsben és Nyugat-Berlinben is létezik a mienknél mellesleg jóval nagyobb szovjet emlékmű, s nekik eszükbe sem jut eltávolítani azokat, ráadásul soha nem is rongálják meg őket. A Külügy ennél gyakorlatiasabb érveket sorol: a kormány által meghirdetett keleti nyitás politikájának kiemelt célországa Oroszország, amely hazánk első számú unión kívüli kereskedelmi partnere, folyamatos energiaellátásunk megkerülhetetlen tényezője, ezért az emlékmű egyoldalú elmozdítása beláthatatlan következményeket vonna maga után a kétoldalú kapcsolatainkban. Közvetlen hatással lenne gazdasági, befektetési kapcsolatainkra, a hazánkba irányuló energiaszállítás feltételeire, másrészt veszélybe sodorná a második világháborúban orosz területen elesett katonáink komoly diplomáciai erőfeszítésekkel létesített hadisírjait.
A fenti nyilatkozatot látva az ember azt hiheti, csinnbe ment Németh képviselő a Szabadság oszlopának ötletével. Persze nem esztétikai, vagy művészettörténeti okok miatt. Az feltehetően sem őt, sem tanácsadóit nem zavarja, hogy Marco Casagrande bő százötven éve megtervezett emlékműve - ha megvalósul is - anakronisztikus építménye lesz a huszonegyedik századi Budapestnek. A rizikót inkább a Külügyminisztérium által vázolt politikai okok jelenthetik. Vajon megéri-e a keleti nyitást is kockáztatva - a paksi atomerőmű orosz pénzből remélt korszerűsítéséről nem is beszélve -, ismételten hadat üzenni a Szabadság téri emlékműnek? Remélhető-e, hogy az oroszok belemennek a költöztetésbe, s esetleg a Fiumei úti sírkert orosz parcellájába viszik át a második világháborús emlékművet? Amelyet mellesleg saját pénzen, hatmillió euróért újítottak fel idén, méltó nyughelyet kialakítva az itt pihenő, mintegy négyezer orosz katonának.
Aligha. Akár üzenetnek is vehetjük, hogy Putyin orosz elnök nem jött el ünnepélyesen átadni a Fiumei úti orosz parcellát. Habár a pénz Oroszországban is nagy úr lett, de nem annyira, hogy a Moszkvának nagyhatalmi státust adó - a katonák millióinak vérén szerzett - második világháborús győzelmet kiárusítsák. Sőt, a Forbes listáján a 255. helyen szereplő orosz milliárdos, egyben már negyedik ciklusban Vlagyimir Putyin Egységes Oroszországért pártjának parlamenti képviselője, Andrej Szkocs saját vagyonából áldozott a sírkert felújítására.
Úgy tűnik tehát, Németh képviselő úrnak egy ideig még törnie kell a fejét, milyen új ötlettel biztosítsa politikai karrierjének szárnyalását.
