rendőrség;betörő;Ibrány;

- Rendőrök mentették meg a betörő életét

Rendőrök mentették meg az életét annak a férfinak, aki, aki miután betört egy lakatlan házba Ibrányban, ott tüzet rakott, amitől viszont a helyiség és a saját ruházata is lángra kapott - jelenti a HavariaPress.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség ügyeletére vasárnap érkezett bejelentés arról, hogy betörtek egy ibrányi lakóházba. Az egyenruhások a bejelentést követően a helyszínre mentek, ahol látták, hogy a lakásból füst szivárog. A járőrök, hogy az esetleg veszélyben lévőket kimentsék, behatoltak a házba, amelynek egyik helyisége már lángokban állt: ott bukkantak rá egy férfira, akinek égett a ruházata.

A rendőrök eloltották a tüzet a férfi ruháján és kimentették az égő házból, majd értesítették a mentősöket, akik a sérültet kórházba vitték. Az 52 éves ibrányi férfit állapota miatt még nem lehetett kihallgatni, de a helyszínen annyit elmondott, hogy lopási szándékkal tört be a lakásba. Arra azonban már nem tudott választ adni, hogy közben miért gyújtott tüzet. Az ügyben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Ibrányi Rendőrőrse indított nyomozást, lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt.

A Kúria állásfoglalása után nincs ok arra, hogy a kormány tovább halogassa az érdemi lépéseket a devizahitelesek ügyében - mondta Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese.