Tudomány;kutatás;Lendület Napok;

Fotó:thinkstock

- Lendület Napok - A nyertesek mutatják be kutatásaik jelentőségét

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület programjának nyertesei mutatják be elért eredményeiket, kutatásaik távlati jelentőségét és társadalmi hasznát hétfőn és szerdán Budapesten. Az idei Lendület Napokon 62 kutatócsoport-vezető számol be eddigi eredményeiről: hétfőn a program 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben nyertes kutatócsoportvezetői közül 29-en, a szerdán pedig a 2012-es nyertesek ismertetik tudományos sikereiket, további kutatási céljaikat az MTA székházában.

Az első napon mások mellett az egyik 2010-es nyertes, Kóczy Á. László matematikus-közgazdász összegezte a kooperatív játékelmélet terén elért eredményeit. A 2011-ben önálló kutatócsoportot alapító Ősi Attila paleontológus egy 85 millió éves ökoszisztéma nyomába eredve az iharkúti dinoszaurusz több szempontú vizsgálatáról beszélt. A tavaly óta Lendület-támogatással kutató Pálffy Géza történész pedig a magyar uralkodókoronázások és a Szent Korona 1526 és 1916 közötti történetével kapcsolatos kutatásairól számolt be - közölte az MTA hétfőn az MTI-vel.

Szerdán, a 2012-es nyertesek napján 12 sajtónyilvános és 21 tudományos előadás hangzik majd el, köztük Pál András csillagász a csillagok kialakulásának, szerkezetének és környezetének idő függvényében történő vizsgálatáról tart ismertetőt. Tapolcai János informatikus az internetet a "társadalom kritikus infrastruktúrájaként" tárgyaló előadásában pedig arról is szó lesz, hogy miként járul hozzá kutatásaival a világháló megbízhatóbb működéséhez.

"Kiválósági és mobilitási pályázatként a legkiemelkedőbb kutatók számára hoztuk létre a Lendület programot" - vázolta Pálinkás József, az MTA elnöke az általa 2009-ben meghirdetett pályázati modellt, amelynek keretében eddig összesen 79 kutatócsoport alakult. Akadémiai kutatóközpontokban és kutatóintézetekben 47, egyetemeken pedig 32, a nemzetközi kutatási térben is versenyképes témákkal foglalkozó csoport kezdte meg munkáját.

Folytatódik a szürke, borongós, párás idő, Csupán a magasabb hegycsúcsokon süthet ki a nap. Északnyugaton helyenként megélénkül a délkeleti szél, ezért rövid időre itt is felszakadhat a felhőzet. A párás, ködös helyeken ónos szitálás, hószállingózás, zúzmara ezúttal is kialakulhat. Hajnalban fagyni fog, délután -1, +4°C várható.