Éppen most jelent meg harmadik, feljavított kiadása a Tokyo undergorund című alapművének, amely 400 sűrűn teleírt oldalon próbál bevezetni minket a japánok világába. Tények, nevek, évszámok, sztorik sorakoznak imponáló mennyiségben, de ne tessék ettől megijedni, a szerző, a tőle megszokott kedélyes olvasmányos módján ismertet meg minket a japán szexiparral vagy éppen a szektákkal, a terrorizmussal, most nem is beszélve például a számítógépes játékok kihagyhatatlan részét.
A szerző szerint, „ha akarom popkulturális kézikönyv, ha akarom regényes elbeszélés, napló és lexikon egyszerre, útirajz, vázlatfüzet, kollázs, klippesre vágott dokumentumfilm, könyvformában.” Vágvölgyi számtalan apró részletet tud, amit aztán a maga kedélyes formájában ránk is önt.
Az biztos, hogy Japán egy igazán furcsa hely innen nézve, különösen, ha Vagesz kalauzol minket. A kedélyes kalandozás során talán sikerül valamit megérteni abból, hogy miként indulhatott világhódító útjára a japán kultúra – ez a nyugatitól nagyon eltérő élet- és viselkedésmód.
E jó négyszáz oldalas, kellemes olvasmánynak a végére jutva, azért mégiscsak arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Japán nagyon érdekes hely, de hosszabbtávú tartózkodásra talán nem teljesen alkalmas éppen a mi ízlésünkhöz képest, túlszervezett életével ahol – a szerző szép szavával élve – biohangyák vágnak neki minden reggel többórás metró- vagy vonat útjuknak, hogy aztán kegyelmet nem ismerve dolgozzák végig a napot.
Úgy tűnik, filmben, zenében, prostitucióban vagy éppen terrorizmusban is igen szorgalmas, kitartó népekkel van dolgunk. Vágvölgyi távolságtartóan, de baráti együttérzéssel kalauzol minket e kötetben oda, ahol még sosem jártunk.
Vágvölgyi B. András: Tokyo underground, Konkrét Könyvek Kiadó, 2013
