Viharos korszakokat élt át Spanyolország is. Négy évtizedes francóista diktatúra, majd érkezett I. János Károly király, aki osztatlan meglepetésre stabil demokráciát teremtett. Koronás fő az állam élén, aranyszabály a parlamentarizmus tiszteletben tartása. És minden hispán egyenrangú állampolgár, tekintet nélkül arra, milyen nézeteket vallott a múltban, vall a jelenben. Falangista volt, vagy kommunista. A "rendszerváltásnak", mert igazán az volt, ott 2015-ben lesz a negyvenedik évfordulója, de senki sem vájkál a múltban, ki, mi volt, miben hitt és hisz.
Ehhez persze arra volt szükség, hogy csakugyan karizmatikus egyéniség álljon az állam élén, azzal a rendíthetetlen szándékkal, hogy, nem tesz különbséget állampolgár és állampolgár között. És mert demokrácia, alapszabály a politikai váltógazdaság is. Az elmúlt évtizedekben volt Spanyolországban konzervatív kormány, baloldali, de mindig természetes volt az átmenet. Egyetlen kabinet sem változtatott a választási szabályokon, hogy így akadályozza meg politikai ellenlábasának fölülkerekedését. És főképpen nem vájkált az egyéni múltban, ki, mikor milyen nézetet vallott.
A gazdasági világválság persze nem kíméli Hispániát sem, az euró övezetnek vitathatatlanul egyik gyönge láncszeme. De másodrendűnek tekinteni bárkit is személyes meggyőződéséért? Egyoldalú "érdemeket" adományozni annak, akit pillanatnyilag a keblünkre ölelünk? Vad rendszer az olyan, még ha erősen igyekszik is demokráciának látszani.
Ez a spanyol példa egyik egyetemes tanulsága.
