Már rögtön a könyv elején beszél egy olyan üzletről, aminek homlokzatán az szerepelt, hogy "alváskultúra", és természetesen nem alvástémájú műalkotásokat árultak, hanem tetszetős ágyneműket. De ez is kultúra. És a régészek sem csak a kiásott szobrokat, vázákat tekintik kultúrának, hanem akár az emberi, állati csontokat is, ezekből szintén levonnak az életmódra vonatkozó következtetéseket.
Maróti decens stílusban, aktuálpolitikától elzárkózva, de korszakok között ingázva, a múltat a jelennel párhuzamba vonva, mindent vizsgál a kultúrával kapcsolatban. Egészen köznapi és művészeti példákat egyaránt használ. Nem alkalmaz tudományos blikkfanyelvet, de nem is könnyedén populáris, kellemesen olvashatóan hömpölyögnek a mondatai.
Ír a tömegkultúráról és arról, hogy a tömeghatás pusztítja az egyéniséget. Hiszen például gondoljunk csak a reneszánsz, sokoldalú életeszményre, a minden ágú műveltségre, és arra, hogy a kereskedelmi tévék által sugárzott sorozatok, az amerikai tucat filmek mennyire kielégítik a beszűkült személyiségek igényeit, sőt gyakran maguk is a beszűkítés eszközei.
A nívós kultúra az igazi, markáns személyiségek záloga. Úgy tűnik ezek a személyiségek nem kívánatosak sokfelé. Maróti könyve legvégén nyilván nem véletlenül beszél arról, hogy a rendpártiság, az állam erkölcstelenségének az elfogadása a legnagyobb veszély a kultúrára. És nem sok kétségünk lehet afelől, hogy ez a veszély mostanában igencsak fenyegető.
A nélkülözhetetlen kultúra, United p. c. kiadó
