Tudomány;Ciprus;leletek;kőkor;

Fotó:thinkstock

- Késő kőkori leletek bizonyítják, hogy ezer évvel korábban népesült be Ciprus

Egy ciprusi késő kőkori település régészeti feltárásán talált leletek alátámasztják azt az új elméletet, hogy az emberek az eddig véltnél ezer évvel korábban népesítették be a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetét, Ciprust. A Ciprusi Egyetem, a Torontói Egyetem és a Cornell Egyetem szakemberei által az Aja Varvara-Aszprokremnoszban folytatott feltárásokon talált tárgyak, eszközök között a régészek rábukkantak az eddigi legkorábbi ciprusi teljes emberi alakábrázolásra. A szénizotópos vizsgálatok kimutatták, hogy a térségben már Kr.e. 8800-8600 között, a neolitikus kor kezdete vagy a késő kőkor vége körül éltek emberek, akkor, amikor a vadászó közösségek elkezdtek mezőgazdasággal foglalkozni az egész Közel-Keleten.

Ez azt mutatja, hogy Ciprus nagyon is a neolitikus forradalom részese volt, amikor jelentősen nőtt a mezőgazdasági termelés és az állatok háziasítása. A mezőgazdasággal megkezdődött a javak felhalmozása. Az embereknek lett idejük arra, hogy más szerepekre szakosodjanak, mint például a kézművesség, és arra is, hogy időt szenteljenek a figuratív művészetnek - idézte Sally Stewartot, a Torontói Egyetem régészeti központjának kutatóját a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A kicsiny női szoborra vulkanikus kőből készült tárgyak között leltek rá a régészek, akik találtak még két lapos kőszerszámot, az egyiken vörös agyagmaradvánnyal. Az eszközök újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a térségben jelentős kézműves tevékenység folyt, durván faragott eszközöket készítettek és agyagot állítottak elő.

Ciprusról eddig is tudták, hogy folyamatosan lakott volt, és az ott élő emberek mezőgazdasággal foglalkoztak, ám a szakemberek úgy vélték, hogy benépesedése jóval később kezdődött, mint a Földközi-tenger keleti medencéjét övező térségekben. Mivel a sziget alig 100 kilométerre fekszik az ázsiai partoktól, a betelepedők könnyen átkelhettek a tengeren a mostani Szíria északi részéről, Törökországból és Libanonból.

Az emberek látták a hegyeket, és valószínűleg vonzotta őket a kovakő bősége. Ezek az emberek már használták a kovakövet eszközök készítésére, és ki valószínűleg ki akarták aknázni az itten forrásokat - magyarázta Stewart. A késő kőkori lelőhelyre először az 1990-es években bukkantak rá, és hasonló lelőhelyeket talált 1998-ban Sally Stewart és Carole McCartney, a Ciprusi Egyetem szakembere.

http://www.sciencedaily.com/releases/2013/12/131209142553.htm

Az ünnep közeledtével szokásaink is megváltoznak. A lakásban elhelyezett díszek, illatosítók, az ünnepi menü, a szervezéssel járó stressz, de akár a karácsonyfa is szokatlan tüneteket okozhat, az arra érzékenyeknél. Dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosánaksegítségével összegyűjtöttük a gyakori allergéneket.