Szerbia;háború;Koszovó;tömegsír;exhumálás;

- Újabb feltételezett tömegsír Szerbiában

Megkezdődött egy vélt tömegsír feltárása a dél-szerbiai Raska térségben fekvő Rudnicán. Az ásatásokat a háborús bűnökkel foglalkozó szerbiai ügyészség és az eltűnt személyekért felelős bizottság rendelte el.    

A feltételezések szerint az egykori kőfejtőben 250 koszovói albánt temettek el 1999 júniusában a koszovói harcokból visszavonuló szerb különleges rendőrség tagjai.

Az eltűnt személyekkel foglalkozó bizottság elnöke szerint az a cél, hogy "megszüntessenek minden kétséget ezzel a helyszínnel kapcsolatban". Veljko Odalovic a helyi televízióban beszámolt róla, hogy több kutatást is végeztek már az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának információi alapján. Mint fogalmazott, ez egy komoly és nehéz kérdés, ezért jelentős eszközöket biztosítottak a mostani helyszín kivizsgálására.

Szemtanúk már 1999-ben jelentették, hogy valaki földet szórt szét a rudnicai kőfejtő területén, de senki sem tudta teljes bizonyossággal megmondani, hogy ez miért történt. A helyiek szerint a bánya a 80-as évek végén bezárt. A lehetséges tömegsír kérdését 2004-ben vetette fel először egy pristinai munkacsoport és a koszovói ENSZ-közigazgatás, 2007-ben pedig már folytattak itt vizsgálatot, de akkor nem találtak semmit.

Washingtonban a folyamatos havazás miatt elrendelték, hogy egyes szövetségi alkalmazottak, akiknek munkája nem nélkülözhetetlen, igazoltan hiányozhatnak munkahelyükről - a többiek távmunkát végeznek. A szélsőséges időjárás miatt tanítási szünetet rendeltek el Baltimore és Philadelphia, valamint Tennessee és Kentucky állam tanintézményeiben is.