Tudomány;Kína;légszennyezés;szmog;

Fotó: gettyimages

- A kínai sajtó szerint előnye is van a szmognak

A napokban több kínai médium is igyekezett az ország felét december óta fojtogató szmog jó oldalát láttatni, de a lakosság ezt nem fogadta pozitívan. A "pozitív hírek" sorát a kínai központi televízió kezdte vasárnap. A honlapján megjelent írásában a tévé öt jó dolgot próbált összegyűjteni a szmoggal kapcsolatban. Így egyebek közt a szerkesztők arra a következtetésre jutottak, hogy a környezeti terhelés egyesíti a kínai lakosokat, egyenlőséget teremt köztük, felhívja a figyelmet a kínai gazdasági növekedésért fizetendő áldozatokra.

Az írás ennél is tovább megy, s minden magyarázat nélkül azt állítja, hogy a szmognak köszönhetően gyarapodik a lakosság tudása - már ami a meteorológiát illeti -, és az a kínaiak humorérzékét is erősíti. Utóbbi valószínűleg ironikusan az elmúlt napok internetet elárasztó fekete humorára utal, amivel - más cselekvési lehetőség híján - az online közösség a helyzetre reagál.

A központi tv nyomán a hét elején a Global Times a szmognak a harcászatban betöltött "segítő szerepére" tért ki egy honlapján megjelent írásában. A lap úgy fogalmaz, hogy az befolyásolja ugyan az emberek mindennapi életét és egészségét, a harcmezőn azonban a védekezést segítő eszközként szolgálhat. A légszennyezés a rakétairányító rendszerek működését is befolyásolhatja - véli a lap, s utalt arra, hogy a koszovói háború alatt a jugoszláv hadsereg gumiabroncsokat égetett, és azok füstjét használva próbálta a NATO légicsapását kivédeni, az öbölháborúban pedig homokot vetettek be a látás akadályozására. A két írás nagy visszhangot váltott ki a kínai internetezők körében, akik közül sokan úgy fogalmaztak: nem tudják, sírjanak vagy nevessenek. A cikkeket több újság élesen bírálta, s azok ellen a több mint félmilliárd felhasználót jegyző, rendkívül népszerű Sina mikroblogon is élesen kikeltek a kommentelők.

 Kitoloncolták Kanadából Szegedi Csanádot, a Jobbik volt európai parlamenti képviselőjét - közölte internetes kiadásában a Montreal Gazette című kanadai lap.