Magyarország;közérzet;Gallup;

- Negyedik hazánk a szenvedési listán

A magyarok kicsit kevesebb mint harmada szenved - derül ki a Gallup 2012-es felméréséből, amelynek eredményeiről az index.hu számolt be. A pesszimista országok listáját immár harmadik éve Bulgária vezeti, hazánk 32 százalékos eredményével a természeti katasztrófák által sújtott Haitivel holtversenyben áll a negyedik helyen, és csak 7 százalékponttal marad el a bolgároktól. 

Érdekesség ugyanakkor, hogy a nyolc legszenvedőbb ország között nálunk a legmagasabb az egy főre jutó GDP. A Magyarországra vonatkozó értékelésben többek között az szerepel, hogy a gazdasági válság elhúzódása miatt tavaly 1,7 százalékkal csökkent a GDP, valamint az, hogy a lakosság 7 százalékát kitevő roma kisebbség az elmúlt években mélyszegénységben élt, és "gyakran erőszakos tettekkel párosuló diszkriminációnak" volt kitéve.

A Gallup egyik kutatója szerint az új alaptörvény által csorbított sajtószabadság is hozzájárulhatott a magyarok kiemelkedően magas arányának szenvedéséhez. A térségből rajtunk kívül csak Románia végzett az élmezőnyben, de ők is 5 százalékponttal mögöttünk, miközben a gazdasági válság egyik legvitathatatlanabb vesztese, Görögország 26 százalékon áll. A felmérésbe 143 országot vontak be, és a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a válaszadók mennyire elégedettek az életükkel, illetve hogy milyen várakozásokkal tekintenek a jövőre; ezt a megkérdezettek egy tízes skálán értékelhették.

A Gallup azokat minősítette "szenvedőnek", akik 4-re vagy annál kevesebbre lőtték be az elégedettségüket és az életkilátásaikat. A világ felnőtt lakosságára vetítve a felmérés szerint minden hét emberből egy szenved.

Az Országgyűlés akár tizenhét jogszabályt is elfogadhat következő három napos ülésén. A képviselők a következő két hétben, a parlament idei utolsó ülésein több mint harmincöt indítványt hozhatnak.