Éheznek és fáznak Bódvalenkén, pedig csak egy aláírás kellene ahhoz, hogy legalább a férfiak nagy része tisztességes fizetést kapjon. A freskófaluként híressé vált településen szociális szövetkezetet alapítottak és pályáztak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyik projektjére. Azt találták ki a településen, hogy miközben rendben tartják a környékbeli erdőket, hasznosítják az erdészetileg értéktelen fahulladékot.
Azokat a kisebb gallyakat, melyeket eddig csak elégettek vagy hagytak elrohadni, összegyűjtik, aprítják, és eladják a hőerőműveknek. Ez a gondolat egyébként megfelel az uniós elvárásnak is, hiszen 2020-ra el kellene érni, hogy a felhasznált energia legalább 20 százaléka megújuló forrásból származzon. Ahhoz, hogy a munka rendesen beinduljon, mindenképpen szükség lenne a projekttel elnyerhető pénzre, hiszen a munkálatokhoz szükséges eszközöket, védőruházatokat meg kell venni. A legnagyobb beruházás az aprítógép lenne.
A pályázatot rögtön a kiírás után, tavasszal beadták. Az elbírálás általában két-három hónap alatt megtörténik, a szerződésre pedig onnantól számítva 6-8 héten belül rákerül az aláírás. Eszerint legkésőbb szeptemberben hozzájuthatott volna a falu az 50 millió forinthoz, ám még most, december elején sem tudják, hogy mi lesz a sorsuk. Pedig a végső határidő e hónap vége, ugyanis ha 31-éig nem kötnek szerződést a kedvezményezettekkel, akkor az uniós pénz elvész. A pályázat keretösszege 1,5 milliárd forint, és legalább 300, hasonlóan hátrányos helyzetű, szinte 100 százalékos munkanélküliséggel sújtott település sorsáról van szó.
Úgy tudni, szeptember elején már befejeződött a pályázat értékelése, onnantól bármelyik nap eredményt hirdethettek volna, ám ez valamiért nem történt meg. Az ügyben kerestük a fejlesztési ügynökséget, várjuk a válaszukat. Bódvalenkén még reménykednek, és október közepe óta dolgoznak az erdőn, már 300 tonnányi aprítéknak való faanyagot szedtek össze. Ha ezt nem teszik meg, akkor a hőerőművek mástól rendelik meg az alapanyagot, vagyis a falu elesik a munkától. Pásztor Eszter, a szövetkezet vezetője lapunknak elmondta, saját pénzén vett a munkásoknak pár alapvető szerszámot, fejszét, és egy motoros fűrészt. Az emberek egyébként kesztyű nélkül, puszta kézzel dolgoznak, védőruházatuk, bakancsuk nincs. A legtöbb férfinek normális cipője sincs, szétment lábbelijét madzaggal köti a lábához.
A faluban 60 család él, ebből 20 már nyugdíjas korú - mesélte Pásztor Eszter. A szövetkezet most 12 férfit tud foglalkoztatni , ha megkapnák a projektpénzt, akkor szinte a teljes férfi lakosság dolgozhatna a szövetkezetben. Idén februárban, amikor még közmunka sem volt, a segélyből az egy főre jutó havi átlag nem érte el a 8000 forintot, vagyis naponta kevesebb mint 300 forint jutott fejenként. Most sem sokkal jobb a helyzet, pedig ha megkapnák a pénzt, és beindulhatna a munka, a nettó minimálbérnél is többet, körülbelül havi 90 ezer forintot kapnának az emberek.
A falubelieknek - a freskófestés mellett - egyébként nem ez az egyetlen próbálkozásuk a tisztességes megélhetésre. Nyáron kertművelési program indult, egy biokertész tanította őket az alapvető és fontos teendőkre. Mindenki művelte a kertjét, majd jött két nagy felhőszakadás, és mindet elvert a jég - magyarázta Pásztor Eszter. Ami mégis megmaradt, az később rohadt el. Ennek pedig az az oka, hogy a nagy borsodi árvíz után - a kormány döntése nyomán - gátakat építettek, pedig Bódvalenke magasabban fekvő területen van, így nem is érintette az árvíz. Így viszont a gát megakadályozza a csapadék lefolyását a faluból.
Megtorlás Rakacán
Honnan veszi, hogy itt éhezés van? Itt ilyen nem lehet, ezt senki nem mondhatta, mert 230 ember dolgozik. Ezzel a kérdéssel és kijelentéssel indította telefonhívását egy nő, aki állítása szerint Rakacán él. Abban a feluban, ahová nemrég a Népszava segélyeket vitt, és kiderült: óriási a nyomor és a munkanélküliség.
Az említett nő azt mondta, a faluban mindenki felháborodott azon, ami lapunkban megjelent, és többet ne is menjünk faluba, mert "lejárattuk" a cigányokat. A választ nem várta meg, pedig szerettem volna megtudni, honnan telefonál, hiszen a faluban csak a polgármester hivatalában van készülék. Ezt onnan tudom, hogy mielőtt ott jártunk, szívinfarktust kapott egy nő, de éppen emiatt hozzá is csak sokára tudtak orvost hívni. Az is érdekelt volna, hogy egy olyan kis faluban, ahol nincs internet, és kenyérre sem telik, nemhogy napilapra, honnan lehet ilyen jól értesült a telefonáló.
És persze szívesen elmondtam volna azt is, hogy ha a cikket elolvasta, vélhetően elkerülte az ő, vagy a telefonálását megrendelő ember figyelmét, hogy a riportban a faluban élők panaszkodtak. Felidéztem volna a polgármester, Kiss Béla szavait is. Májusban, amikor éhséglázadás volt a településen, egészen pontosan azt mondta: "Megértem őket: szegénység van, nincs pénz. Akinek a havi nettó jövedelme eléri a hatvan-hetvenezer forintot, az igen jó anyagi helyzetben van."
Informátorunk egyébként arról tájékoztatta lapunkat, hogy a polgármester behívta a településőröket, üvöltözését még az utcán is hallották. Mivel a közmunkásként foglalkoztatott őrök közül többen szóba álltak velem, a polgármester kirúgással fenyegette meg őket. Végül inkább úgy döntött, éjszaka kell dolgozniük, mert "remélhetőleg akkor nem mászkálnak újságírók a faluban".
