Bár sok szó esett a bizonytalan szavazókról az utóbbi években, ám azokról mindenki mélyen hallgat, akik teljesen elfordultak a politikától - ütötte fel a Policy Solutions „nem szavazókról” szóló konferenciáját Boros Tamás. És ez a tendencia a PS igazgatója szerint azért rendkívül veszélyes, mert öngerjesztő, vagyis miközben a tömegek elfordulnak a politikától, ezzel párhuzamosan a hatalom is lemond egyes társadalmi csoportokról. Márpedig elképesztő létszámról van szó. A PS és a Friedrich Ebert Alapítvány friss kutatása úgy találta: a rendszerváltás óta lezajlott hat országgyűlési választás első fordulóján a részvétel többnyire 60-70 százalék között ingadozott, tehát az állampolgároknak alkalmanként mintegy 30-40 százaléka nem voksolt. Ez azt jelenti, hogy 2,4 millió – 3,2 millió ember rendszeresen távol maradt a választásoktól. Megjegyzendő: ebből a következetesen (sohasem) szavazó, politikailag passzív állampolgárok száma úgy 2 millióra tehető, míg a többi távolmaradó (a lakosság 5-20 százaléka) pedig egy adott választás során nem voksol. Ennek lehet objektív oka is, például beteg, lakóhelyétől távol van azon a napon. De lehet politikai oka is, például a korábban támogatott pártjával nem elégedett, viszont annyira mégsem elégedetlen, hogy annak ellenzékére szavazzon, így inkább távol marad.
Jobbról jobban pezsegnek
A 2012-es European Social Survey felmérés adatai alapján kijelenthető, hogy a szavazási hajlandóságra a legnagyobb hatással az ideológiai elkötelezettség van. A jobboldal táborának tagjai sokkal inkább hajlamosak „elvergődni” az urnákig, és ez a szélsőségesek esetében is igaz. Példának okáért amíg egy széljobbos 99 százalékos biztonsággal vesz részt a szavazáson, addig ez a „hajlandósági mutató” egy szélbalos esetében csak 84 százalék - érzékeltette az „oldalelkötelezettség" fontosságát Boros Tamás. Így nem csoda, hogy a magukat jobboldalinak vallók körében rendre mintegy 10 százalékponttal magasabb a választói részvétel. Az azonban egyértelmű, hogy aki nem kötődik semmilyen ideológiához, annak sokkal lanyhább a szavazási kedve – így kifejezetten alacsony, csupán 50 százalékos a részvétel ugyanakkor azoknak a körében, akik nem is értik, mit jelent a politikai bal- és jobboldal fogalma.
Az ideológiai elkötelezettség hatása a választói aktivitásra
Az idealisták rámozdulnak
A választók aktivitását másodsorban a demokratikus rendszer iránti elkötelezettség befolyásolja. Azok, akik számára nagyon fontos, hogy demokratikus országban éljenek (az összes megkérdezett mintegy háromnegyede), az átlagosnál magasabb arányban járulnak az urnákhoz, velük szemben a demokráciával szemben többé-kevésbé szkeptikusak alighanem a választásokkal kapcsolatban is fenntartásokkal viseltetnek, így nem meglepő, hogy körükben a 60 százalékot sem éri el a részvételi arány.
Kisközösségből nagyközösségbe
A részvétel harmadik meghatározója a szűkebb-tágabb környezetbe való beágyazottság. Azok, akik valamilyen közösségnek a tagjai - akár a legszűkebb körű és legszorosabb kapcsolattól, a családtól kezdve a tágabb és lazább kapcsolatokig, mint például baráti társaság vagy vallásos közösség -, mindig aktívabb szavazók a magányosoknál.
A párkapcsolatban élés hatása a választókra
A választói részvételt befolyásoló tényezők sorában a negyedik és ötödik helyen közismert jelenségek, az életkor és az iskolai végzettség szerepelnek. Az életkor emelkedésével párhuzamosan a szavazási hajlandóság is egyre emelkedik, és 60 év körül éri el csúcspontját. Az iskolázottsággal kapcsolatban pedig közismert tény, hogy minél magasabb végzettségű csoportokat vizsgálunk, annál magasabb részvételi arányokkal találkozunk. Meglepő módon a vagyoni helyzet szinte semmit nem számít, alapvetően a végzettség foka dönt.
Választói részvétel a megkérdezettek korcsoportja szerint
A távolban Észak-Kelet
A hat országgyűlési választás részvételi adatai azt mutatják, hogy ciklusról-ciklusra csökkent a különbség a megyék között, vagyis egyre inkább közeledtek egymáshoz a megyei részvételi mutatók. Míg 1990-ben 23 százalékpontos volt az eltérés a legaktívabb és a legpasszívabb megye részvételi statisztikái között, addig 2010-ben már mindössze 9 százalékpontra zsugorodott a különbség. Az ország nyugati megyéiben és Közép-Magyarországon hagyományosan magas, Magyarország keleti régióiban tradicionálisan alacsonyabb a részvételi hajlandóság. A leggyengébben teljesítő megye Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol a hat választás átlagában nem érte el még a 60 százalékot sem az aktivitás. Az egész országot nézve Baranya tekinthető a leginkább „átlagosnak”. Igaz, a részvételi indexe a 2010-es választáson jelentősen visszaesett a 2006-oshoz képest, és az utolsó lett a megyék rangsorában, holott az első öt választás alkalmával közvetlenül az élmezőny mögött végzett. Az erózió oka vélhetően a balos szavazók otthon maradása.
Választói részvétel a lakóhely tipusa szerint
Nemcsak a Duna szeli ketté
Figyelembe véve az összes eddigi demokratikus választást, 40,8 százalékos eredményével Nyírtét az a magyar település, ahol a legkisebb a választók aktivitása. A fővárosban viszont mindvégig viszonylag egyenletesen magas volt a részvétel. Ám az egyenletesség nem jelent egységességet: a legkisebb, illetve legmagasabb arányú választási hajlandóságot mutató kerület között 17,5 százalékos különbséget lehetett mérni. Mind a hat budai kerületben a fővárosi átlagnál magasabb az aktivitási mutató, míg a pesti kerületek közül csak a Belvárosra, Zuglóra és a XVI. kerületre igaz ez az állítás – a két legbuzgóbban voksoló kerület a II. és a XII. volt, átlagosan az ott élők 80 százaléka járult az urnákhoz.
A fővárosi kerületekben a választási részvétel meglehetősen kiegyensúlyozott volt 2006 és 2010 között, azaz a legutóbbi országgyűlési választások alkalmával számottevően nem változtak a kerületek aktivitási mintázatai. Ez alól kivételt a VII. és a XVI. kerület jelent, közülük Erzsébetváros esetében valószínűsíthető, hogy a két választás között regisztrált jelentős visszaesés mögött a baloldal támogatóinak nagyarányú távolmaradása állhat.
Megyei "passzívák"
Az összes megyei jogú városban csökkent a részvétel a legutóbbi országgyűlési választásokon a 2006-os arányokhoz képest: 8,7 százalékpontos visszaesésével Tatabánya ebben az összehasonlításban is sereghajtó, majd Komárom-Esztergom megye székhelyét követi sorrendben Pécs 7,7, Szeged és Salgótarján egyaránt 6,9, és Nagykanizsa 6,2 százalékpontos csökkenéssel. Négy alföldi város – Hódmezővásárhely, Debrecen, Kecskemét és Nyíregyháza – szavazópolgárainak passzivitása növekedett a legkisebb mértékben. Hódmezővásárhelyen mindössze 1,5 százalékkal csökkent a részvételi arány 2006-tól 2010-ig, Debrecenben 2, Kecskeméten 2,1, Nyíregyházán 2,8 százalékos visszaesés következett be. A bemutatott eredmények mögött alapvetően a politikai erőviszonyok 2006 és 2010 közötti átalakulása, vagyis a baloldal jelentős meggyengülése, a Fidesz népszerűségének számottevő növekedése, és a Jobbik megjelenése áll.
Nem cigányút
A politikai elemzések során közhelyként szokták emlegetni, hogy a roma lakosság jóval kisebb arányban vesz részt a választásokon, mint a nem roma. A European Social Survey 2012-es felmérése ezt nem támasztotta alá, ezért az 1990 és 2010 közötti települési választási részvételi arányokat tartalmazó adatbázisok alapján is megvizsgálta a PS a kérdést. A főleg romák által lakott települések választói aktivitásának vizsgálata azonban ráerősített a korábbi eredményre: nem állapítható meg semmilyen szoros korreláció a településeken lakó kisebbségek aránya és a választási részvétel között.
Fokoznák
A választási részvétel általános és tartós növekedése a demokrácia minősége szempontjából meghatározó tényező. Hogy magasabbra lehessen tornászni a részvételi arányt, Boros Tamás szerint kézenfekvő lenne a szavazás kötelezővé tétele. Az adminisztratív eszközök mellett azonban számos egyéb lehetőség is kínálkozik. Ezek közül talán a legfontosabb az alapvető politikai és állampolgári ismeretek demokratikus alapokon nyugvó, de pártsemleges oktatása, akár már az általános iskolában.
A politikai részvételt az is negatívan befolyásolja, ha az emberek úgy érzik, hogy nincsen beleszólásuk a politikai döntésekbe, azok többsége átláthatatlanul és önérdekből születik. Az elmúlt években különösen meggyengült a társadalmi egyeztetés folyamata, amely azonban korábban sem jutott el széles közönséghez – minimumprogram lenne tehát az átláthatóbb döntéshozatal megteremtése.
A demokratikus politikai pártok részéről kulcsfontosságú lenne annak felismerése, mennyire magukra hagyták az északkelet-magyarországi választói csoportokat, amelyeket elsősorban a szélsőjobb tudott megszólítani a 2010-es országgyűlési választáson. A demokratikus pártok üzeneteinek jobb célzása, a terepmunka, a kifejezetten a régiónak szóló programok kidolgozása és kommunikációja elengedhetetlen lenne annak érdekében, hogy ne csak a választási részvétel, hanem a demokratikus pártokra leadott szavazatok aránya is növekedni tudjon.
Bár az elemzés nem mutat ki érdemi különbséget a roma és a nem roma származású szavazók aktivitása között, a 2010 és 2013 közötti időközi választásokon – és nem ritkán azt megelőzően is – számos olyan hír érkezett, amely szerint cigány származású szavazókat megvesztegettek pártok vagy politikusok a választás napján. Természetesen óriási hiba lenne ezért a nehéz sorsú embereket kárhoztatni, viszont tenni lehet ellene: például ösztöndíjprogramok indításával, az integrációs politika komolyan vételével és hatékonyságának növelésével, illetve a cigányság problémáinak megoldásával.