A szovjet kollektivizálás nem volt népszerű az ukrán parasztok körében, akik többször is lázadtak Moszkva tervei ellen. Meghatározták egyebek mellett, hogy olyan terményeket termeljenek a gazdák, amelyek sosem voltak honosak az adott területen.
Ukrán akadémikusok már 1930-ban figyelmeztették arra, hogy ezek az intézkedések súlyos következményekkel járhatnak.
Az éhínség azonban politikai okokra is visszavezethető. Sztálin sógora, Sztanyiszlav Redenszm a KGB elődje, a GPU ukrán szárnyának vezetője 1932-ben azt a feladatot kapta, számoljon le a "kulákokkal" és az "ellenforradalmi erőkkel".
Kétezer kolhozelnököt tartóztattak le, melynek következtében végérvényesen térdre kényszerítették Ukrajna mezőgazdaságát. Ez is volt Sztálin célja, aki fenyegetésnek tartotta az ukrán nacionalizmust.
Szakértők szerint ha az iparosítást leállították volna, az éhínséget is elkerülhették volna. A generalisszimusz az éhínséget saját parasztsága elleni fegyverként használta fel.
A szándékosságot bizonyítja, hogy Sztálin arra kötelezte az ukránokat, 1,8 millió tonna gabonát exportáljanak, amellyel ötmillió embert láthattak volna el élelemmel egy éven keresztül.
Erőszakkal akadályozta meg az éhínség által sújtottak elvándorlását. Semmit sem tett a jobb élelmiszerellátásért, nem engedte, hogy a Szovjetunió más területeiről szállítsanak gabonát az ukrán területre.
Az éhezőket megbélyegezte a rezsim, ellenforradalmároknak, a nép ellenségeinek, rablóknak nevezte őket, akik megérdemelték a sorsukat.
A mozikban olyan propagandafilmeket vetítettek, amelyekben a parasztokat "ellenforradalmároknak" állították be, mert elrejtik a gabonát, a krumplit, miközben a "szocializmus fényes jövőjét építő" munkások számára alig marad belőle.
Az éhínség oka volt a súlyos aszály, amely a harmincas évek elején tombolt Ukrajnában. 1932-ben csak 4,3 millió tonna gabonát tudtak learatni, miközben az előző évben még 7,2 milliót.
Az éhínség hatásait kezdetben vidéken érezték, később azonban a városokban is egyre kevesebb volt az élelmiszer, s 1933-ban már a népesebb településeken is tömegek éheztek.
A városok közül elsőként 1933 januárjában a Vinnyica körzetbeli Umanból jelentettek éhhalált. A legtöbbet aztán a dnyepropetrovszki körzetben szenvedtek, ahol pusztító tífusz- és maláriajárvány tört ki.
Márciusban már Kijevben és körzetében is elfogyott az élelmiszer. Az év közepén Ukrajna teljes területén tombolt az éhínség. A legtöbb éhhalált áprilisban Harkiv körzetéből jelentették.
Bár az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága azt közölte, minden érintett régiót elláttak kellő mennyiségű élelmiszerrel, a jelentéseket nyilvánvalóan meghamisították.
Az éhínség idején a kannibalizmus is felütötte fejét Ukrajnában. Nagy posztereken hirdették: "Barbarizmus gyermekeket enni". A holodomor idején több mint 2500 személyt ítélek el kannibalizmus vádjával.
A Szovjetunióban a peresztrojkáig nem volt szabad ukrajnai éhínségről beszélni. Edvard Radzinszkij Sztálinról szóló könyvében írta, hogy miközben milliók haltak meg, a propagandagépezet a kollektivizálás nagyszerűségéről volt hangos.
A Nyugat sem nagyon akart tudomást venni az ukrajnai eseményekről. Az ukrán emigránsok ugyan számos levélben próbálták felhívni a washingtoni adminisztráció figyelmét az eseményekre, de nem kaptak választ.
Sőt, az Egyesült Államok épp 1933-ban létesített diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval, s írt alá egymással a két ország kereskedelmi egyezményt.
Theodor Innitzer bíboros, bécsi érsek ugyan nemzetközi koordinációs bizottságot hozott létre a bajba jutottak megsegítéséért, nem tudott célba juttatni segélyszállítmányt, mert a Nemzetközi Vöröskereszt azt válaszolta megkeresésére, nem tehet semmit az érintett ország hozzájárulása nélkül.
Igaz, a Nyugatnak nem is volt könnyű pontos információkat szereznie az ukrajnai eseményekről. A szovjet propagandagépezet azt terjesztette, hogy a pusztító éhínségről szóló mendemondák mögött a lengyel titkosszolgálat áll.
1933 márciusában Makszim Litvinov orosz külügyminiszter egy brit újságírónak adott interjújában azt állította, szó sincs éhínségről. A szovjet kormányzat mindössze annyit ismert el, hogy "néhány paraszt" vesztette életét.
A meghamisított adatok miatt máig nem ismeretes, hányan is vesztették életüket az éhínség következtében. Viktor Juscsenko korábbi ukrán elnök a washingtoni Kongresszusban mondott beszédében 20 millió áldozatot említett, ezt azonban történészek erőteljesen túlzónak tartják.
Szakértők többsége 3-3,5 millióra becsüli az áldozatok számát. Sokan, haltak meg járványok következtében is, a tífusz például körülbelül félmillió ember halálát okozhatta.
Az éhínség következményeiről ma is vitáznak történészek, politikusok. A kijevi parlament 2006. november 28-án elfogadott törvénye értelmében az éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt.
Viktor Janukovics elnök 2010. április 26-ám az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt "közös tragédiáról" beszélt, amely hatalmas megrázkódtatást jelentett az ukrán és más Szovjetunióbeli népek számára.
Mint mondta, Sztálin elnyomó rezsimje okozta a drámát. Ugyanakkor nem tett említést népirtásról, ami miatt élesen bírálta az ellenzék. Az éhínség mély sebet ejtett az Ukrajnában élők lelkén, ami ma is jól érzékelhető.
