Fidesz;LMP;Hadházy Ákos;trafikmutyi;

- Fideszből az LMP-hez

Hadházy Ákos az LMP színeiben folytatja a politikai munkáját - jelentette be Keresztes László Lóránt pártigazgató szombaton, budapesti sajtótájékoztatón. A korábban fideszes önkormányzati képviselő ugyanakkor nem lépett be az ellenzéki pártba.

Keresztes László Lóránt azt mondta, Hadházy Ákos példamutató kiállással rántotta le a leplet a "trafikbotrányról". Közölte, Hadházy Ákos és az LMP céljai közösek, és ezek elérése érdekében ajánlottak neki "szövetséget".
Hadházy Ákos arról beszélt, ő arra mutatott rá, hogy egyelőre ebben az országban mindent meg lehet tenni.
Számára - mondta - az LMP egyik legnagyobb értéke, hogy nem indulatok alapján akar politizálni, hanem "érvekkel próbál operálni".

Schiffer András, az LMP társelnöke megtisztelőnek nevezte, hogy Hadházy Ákos "odaáll az LMP mellé". Közlése szerint Hadházy Ákos az LMP-ben lát garanciát arra, hogy 2014 után fennmaradjon a remény Magyarország számára, hogy az "oligarchapártok" nélkül lehet kormányozni.Hadházy Ákos nem lépett be a pártba.

Hadházy Ákos azt mondta, a legtöbb, amit tehet, hogy felhívja az emberek figyelmét az LMP-re. "Beszélni fogunk esetleg egy szorosabb együttműködésről is" - fogalmazott.

Hadházy Ákos szekszárdi önkormányzati képviselő április 30-án arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy Szekszárdon politikai egyeztetésén véleményezték a trafikpályázaton induló jelöltek listáját a helyi kormánypárti képviselők. Június 27-én közölte, hogy kilép a Fideszből és a szekszárdi közgyűlés Fidesz-frakciójából. Döntését egyebek mellett azzal indokolta, hogy a trafikügy kapcsán több képviselő és a polgármester azt állította, hogy ő hazudott.

 A szocialista Józsa István szerint az Orbán-kormány súlyosan veszélyezteti a jövő évi költségvetést azzal, hogy túltervezi a gazdasági növekedést és a várható adóbevételeket.