Nem divatos filmes, soha nem is volt az, ahhoz túl komoran vette a szakmáját. De tele van meglepetéssel mindaz, amit csinált.
Valósággal kirobbant pályakezdőként a 17 perces Cigányok társadalmi és lírai érzékenységével, épp ötven éve egy egész nemzedék emblematikus filmje lett a Sodrásban, amelyet fényképezett Gaál István rendező mellett.
Huszárik Zoltán Szindbádjának operatőri teljesítményét nézve az ember lélegzete eláll a rendkívüli képi fantázia, a művészi erő, a légies könnyedség láttán. (B. Nagy László írta: varázslatosan szép, varázslatosan talányos.)
De a Tízezer nap, az Apa, az Árvácska és mind a többi általa fényképezett film a formateremtő érzékenységről tanúskodik, mindegyik a rendezői világ kifejező képi megfogalmazása.
Rendezőként ugyanaz izgatta, mint a híres hosszú dokumentumfilmjeiben: a történelem szorításába került ember sorsa.
A Feldobott kő talán önvallomás is, a Tüske a köröm alatt dacos társadalomkritika, a '90 utáni rendezései a huszadik századi történelmi pillanatok Sára-féle felidézése.
Páratlan vállalkozása a 20. századi magyar történelem feltáratlan tabu-témáinak megörökítése, a szemtanuk vallomásainak összegyűjtése a doni hadsereg pusztulásáról, a gulágra hurcolt magyar nők szenvedéseiről, a beregszászi magyarok és bukovinai székelyek tragédiájáról.
És Sára volt az, aki nem csak megteremtette a Duna Tévét, hanem olyan csatornává formálta, amely elnyerte a világ legjobb kulturális televíziójának címét. Nem csak életművében, személyiségében is robusztus alkat.
Mintha Zeusznak kedve szottyant volna az Olymposzról leruccanni s egy magyar filmes bőrébe bújni, hogy azután vissza se menjen az istenek közé, mert férfiasabb itt az örökkévalóságért megküzdeni.
