kormány;költségvetés;Együtt-PM;

- A kormány virtuális bevételeket tervez

Az Együtt-PM véleménye szerint a jövő évi költségvetés az áfával való trükközésre épül, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium virtuális bevételeket épített be a büdzsébe.

Ezt Scheiring Gábor, a választási szövetség színeiben politizáló független képviselő mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy a parlament elfogadta a jövő évi költségvetés főösszegeit. 

A büdzsé 15 983 milliárd 668,7 millió forint bevétellel és 16 968 milliárd 306,1 millió forint kiadással számol. A hiány így 984 milliárd 637,4 millió forint, a GDP 2,9 százaléka.

Scheiring Gábor úgy fogalmazott, a főösszegek úgy módosultak a korábbiakhoz képest, hogy "még inkább kifeszítetté vált" a büdzsé egyenlege, és egyre kevésbé reális, hogy sikerül majd tartani a három százalék alatti hiánycélt.

Szerinte a háttérben trükközés áll: a kabinet megpróbál "egy olyan álom valóságot kreálni", amelyben gyorsabban nő a fogyasztás, mint a valóságban, hogy ennek segítségével virtuális bevételeket kreáljanak, amelyekből az önkormányzatok, a BKV és a stadionépítések forrásait bővítik.

Eközben – a közfoglalkoztatást nem számítva – csökken a piaci munkahelyek száma, nő a bedőlő hitelek aránya és a lakosság tartozásállománya, stagnál a fogyasztás, az egykulcsos adó miatt 2012-ben csökkentek a reálbérek – mondta Scheiring Gábor.

Többet, gyorsabban - ezt kéri "a civil társadalom nevében" a békemenetet szervező, az Orbán-kormány elszámoltatási tempójával elégedetlen Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a mögötte álló szerveződés, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA). Az Orbán Viktor kormányfőt és politikáját dicsőítő, EU-ellenes felhangoktól sem mentes felvonulásairól ismert "civil", de a Fidesz pártalapítványától több tízmilliós támogatáshoz jutott szervezet közleményében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel kapcsolatos feljelentésével összefüggésben például hiányolta "a nemzeti vagyon esetleges korábbi elherdálása kapcsán az elkövetők és cinkosaik lehető leghamarabbi felelősségre vonását".