bíróság;robbantás;

- Másfél évre ítélték a kecskeméti bíróság felrobbantásával fenyegetőző férfit

Jogerősen másfél év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki júniusban telefonon az ügyében eljáró kecskeméti bíróság felrobbantásával fenyegetőzött.

A korábban többször elítélt, jelenleg is jogerős szabadságvesztés-büntetését töltő vádlottat, akivel szemben most is több büntetőeljárás folyik, közveszéllyel fenyegetés vétségében mondta ki bűnösnek a táblabíróság.

A 22 esztendős ifj. Válik Zsoltot a Kecskeméti Városi Bíróság 2012. július 12-án súlyos testi sértés miatt másfél év börtönre ítélte. Ügyét másodfokon a Kecskeméti Törvényszék 2013 májusában tárgyalta volna, de a vádlott egy nappal korábban új védőt hatalmazott meg, ezért a bíróság az ülést június 25-re elhalasztotta.

Félórával a tárgyalás előtt a vádlott egy nyilvános telefonfülkéből - névtelenül - felhívta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, és azzal a - fiktív - követeléssel állt elő, hogy ha fél órán belül nem engedik ki a fiát, akit két napja ítéltek el, felrobbantja a bíróságot.

A rendőrség haladéktalanul kiürítette a Kecskeméti Törvényszék és a Kecskeméti Járásbíróság épületeit, amelyeket átvizsgáltak, de robbanóanyagot vagy robbanószert nem találtak, majd a vádlottnál tartott házkutatás során sem bukkantak ilyenre. A két bírósági épületet mintegy háromszáz embernek kellett elhagynia.
A vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte. 

A táblabíróság enyhítette a Kecskeméti Törvényszék által terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt a vádlottra kiszabott négyéves fegyházbüntetést. Hegedűs István tanácsvezető bíró a döntés indoklásakor kifejtette, konkrét követelés nélkül a terrorcselekménnyel fenyegetést nem lehet elkövetni. Különbséget kell tenni a felelőtlen állampolgári magatartás és a terrorista cselekmény között - indokolta a bíró a bűncselekmény minősítésének megváltoztatását.

Belehalt fia bántalmazásába egy hatvanéves gyulai nő, a 36 éves elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette, halált okozó testi sértés elkövetésének alapos gyanúja miatt indított ellene büntetőeljárást - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.